Hirdetés

GameStar Filmajánló - Vasember 3, Gyilkos vágyak és Ébredés

|

A világ éppen Vasember-lázban ég, a Marvel új filmje heti filmajánlónk legjobban várt darabja.

Hirdetés

Az elmúlt hét a különleges nyilatkozatok jegyében telt. A robbanószerek legnagyobb barátja, Michael Bay a CinemaConon járva reklámozta következő filmjét, az Izomagyakat, de arra is maradt ideje, hogy beszóljon a konkurenciának. A rendező ugyanis megemlítette, hogy mostanság akad néhány Transformers-koppintás a filmiparban, amit a Tűzgyűrű készítője, Guillermo Del Toro rögtön magára vett, és megvédte alkotását. Ügyesen bújtatott reklám, nem vitás. Meglepő kijelentést tett a Castle című sorozat sztárja, Nathan Fillion (akit a játékosok legszívesebben az Uncharted adaptáció Nathan Drake-jeként látnának) is, aki egy közösségi oldalon a rajongók kérdésére válaszolva elmondta, hogy szívesen bújna Skorpió, Pókember ellenfelének bőrébe.  A csodálatos Pókember 2-ben már nem teremne neki babér, de talán Marc Webb rendező még szoríthat neki helyet a harmadik etapban.

Ha már a nyilatkozatoknál tartunk, senkit sem döbbentett meg igazán a hír, miszerint az Akadémia újfent felkérte a Family Guy atyját, hogy az idei után a 2014-es Oscar-gála házigazdájaként is ő szerepeljen. Sok rajongó jelezte a legnépszerűbb közösségi oldalakon, hogy csalódtak Seth MacFarlane humorában, de a statisztikák azt mutatták, hogy rég nem volt ilyen népszerű a díjátadó, mint a MacFarlane vezette. Vele együtt Smith ügynök is visszatért! Sajnálatos módon nem a Mátrix-trilógia kap folytatást – vagy épp előzményt –, hanem egy reklám kedvéért bújt újra Smith bőrébe Hugo Weaving, jó ügy érdekében. A kicsivel több mint egy perces videó utolsó jelenete minden pénzt megér, zseniális. Időközben mozgóképpel jelentkezett a Men in Black szellemiségét idéző R.I.P.D. képregényadaptáció is, amelyben Ryan Reynolds és Jeff Bridges túlvilági zsarukként igyekeznek elintézni a halott söpredéket. Az ötlet és a megvalósítás nem rossz, Bridges hozza a kötelezőt, a többi elválik a pénztáraknál. A Thor: Sötét világ viszont szinte biztosan kasszasiker lesz, ezt már a legelső trailerből leszűrhetjük. A Marvel már egy ideje 19-re húz lapot, és valahogy mindig sikerül nekik 21-re kihozni az állást, Chris Hemsworth pedig úgy néz ki, mintha erre a szerepre pottyantották volna a világra.

 

Persze a Thorral való találkozásra egészen október 31-ig várnunk kell, de a Marvel második fázisát Vasember legújabb, a korábbiaknál lényegesen komorabb kalandja nyitja. Lássuk az eheti felhozatalt.

 

Vasember 3 (Iron Man 3)

A zseni, milliárdos, playboy és emberbarát Tony Stark a Bosszúállók összeállása óta rémálmoktól szenved. Loki és a chitauri támadása rádöbbentette, hogy nálánál sokkalta nagyobb erők munkálkodnak a háttérben, a helyzetet pedig csak tovább rontja egy új ellenség, Mandarin (Ben Kingsley) feltűnése. A szerettei védelme mellett bele kell gondolnia: a páncél teszi az embert, vagy épp fordítva? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a Vasember 3 rendezője, Shane Black (Durr,durr és csók), aki az Extremis képregényt alapul véve sokkal komorabb, sötétebb légkört képzelt el, mint az előző részek készítője, Jon Favreau.  A receptből természetesen nem hiányozhattak azok az ütős egysorosak sem, amik szemtelenül jól állnak a film főszereplőjének. Robert Downey Jr. derekasan helyt áll, és még akkor sem esik ki szerepéből, ha épp a való életben kell kolléganőjét (Gwyneth Paltrow) egy interjú során zavarba hoznia. Valószínűleg a Vasember 3 lesz az idei első olyan blockbuster, amely világszerte kasszát robbant hiszen 3D-s, grandiózus összecsapásaival, gondosan megválogatott színészgárdájával (Guy Pearce és Don Cheadle csak a meggy a hab tetején) és a Dreaw Pearce által körmölt forgatókönyvvel egyszerűen nem hibázha - nem is beszélve arról, hogy az előző részek kiválóra sikerültek. Érdemes a szinkronos változatot választani, ugyanis Vasember főellensége, Mandarin (Ben Kingsley) Szilágyi Tibor hangján szólal majd meg, így a minőség garantált.

 

(Érdekesség: a Vasember 3 rendezője, Shane Black egy interjú során azt találta mondani, hogy ha a film bevételi és kritikai szempontból is jól teljesít, akkor szívesen visszatérne a Vasember 4-re. Ide kapcsolódó hír, hogy Robert Downey Jr. szintén egy interjúban közölte, hogy lassan ki szeretne szállni a milliárdos szerepéből, 50 évesen már szívesen visszavonulna - és most töltötte a 47-et. Ez könnyen jelentheti azt, hogy a 2015-ös Bosszúállók 2 lesz a színész utolsó filmje?)

 

Gyilkos vágyak (Passion)

Ha Brian De Palma mostantól fogná magát, és külvilágtól elhatárolódva visszavonultan élne élete végéig, neve biztosan nem merülne a feledés homályába, hiszen többek között Robert De Niro felfedezését, a Star Wars főcímét (bővebben lent) és A sebhelyesarcú című remekműben megismert Tony Montanát is neki köszönhetjük. A rendezőnek szerencsére eszében sincs abbahagyni a filmezést: legújabb alkotásában, a Gyilkos vágyakban két szexi színésznőt uszít egymásnak – mondanom sem kell a férfi nézők az első perctől érdeklődéssel figyelték a projekt alakulását. A 2010-es Szerelmi bűnök című erotikus thriller újragondolása Isabelle (Noomi Rapace) és Christine (Rachel McAdams) bonyolult kapcsolatát mutatja be, ami a felszínen békés, akárcsak egy búzamező, de a mélyben fortyognak az indulatok. A gondosan kivitelezett forgatókönyv szintén De Palma érdeme, a Gyilkos vágyakkal visszatér a saját maga által a nyolcvanas években tökéletesített (Gyilkossághoz öltözve, Alibi test) erotikus thriller műfajhoz. Aki ismeri a direktor munkásságát, a vetítés alatt megszámolhatja, hogy hány helyen figyelhetőek meg De Palma sajátos kézjegyei, mint például a Hitchcock-utalások. A Vasember 3 mellett ez a heti második olyan ajánlatunk, amit hiba lenne visszautasítani.

 

(Érdekesség: Kevesen tudják, de a film rendezője, Brian De Palma tanácsolta azt George Lucasnak, hogy a Star Wars elején valahogy ismertesse az alapszituációt a nézővel, így született meg a jellegzetes, legendás főcím sárga, távolodó betűkkel.)

 

Ébredés (Broken)

Tim Roth személyét azon színészek között tartjuk számon, akik Quentin Tarantino filmjeinek köszönhetik ismeretségüket. Az 1992-es Kutyaszorítóban premierje óta Roth sorra kapta a felkéréseket, sokan mégis csak a Hazudj, ha tudsz! című sorozatból ismerik. Előszeretettel vállal azonban filmes szerepeket is, a tavaly rengeteg filmfesztivált megjárt Ébredés remek példa arra, hogy mennyire sokoldalú az angol származású színész. Roth ezúttal az elsőfilmes Eloise Laurence karakterének édesapját alakítja; a lány szemtanúja lesz, ahogy a szomszéd fiút bántalmazzák, és a szörnyű élmény hatására kénytelen belekóstolni a felnőttek kegyetlen világába. A különböző fesztiválokon kifejezetten szerették az Ébredés komor koncepcióját, dicsérték a témaválasztást és áldották Rufus Norris eszét, amiért olyan tehetségekkel támogatta meg a film újoncait, mint Tim Roth és Cillian Murphy. A nyomasztó hangulatú dráma nevét csak az mondja be a pénztárosnak, aki többet szeretne kapni egy popcorn mozinál, és nem riad vissza a komolyabb témáktól sem.

 

(Érdekesség: Az Ébredés zárta a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, valamint elnyerte a Legjobb Angol Független Film díját. Szép teljesítmény.)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)