Hirdetés

George R. R. Martin még visszább repült volna az időben a Trónok harca: Sárkányok háza kezdetekor

|

40 évvel az első epizód előtt akarta elkezdeni a sztorit.

Hirdetés

A Trónok harca: Sárkányok háza első évada nem kevesebb mint 30 év cselekményét öleli fel, de ha emlékeztek még az első rész legelejére, ott egy jóval korábbi, nagyon fontos eseményt is láthattunk. A sorozat azzal kezdett, hogy elmesélte, Jaehaerys Targaryen királynak meg kellett neveznie örökösét, ő pedig nem az öröklési sorrendben előbb unokáját, elsőszülött fia leányát, Rhaenyst választotta, hanem férfi unokáját (kisebbik fia gyermekét), Viseryst.

Később ugyebár Viserys is hasonló helyzetbe került, és ő saját lányát, Rhaenyrát választotta, ezzel megpecsételte az egész Targaryen-ház sorsát, és elindította azokat az eseményeket, melyek a Sárkányok tánca néven ismert polgárháborúhoz vezettek. 

Penguin Random House-nak most George R. R. Martin elmondta, ő igazából még 40 évvel korábban indította volna el az egész sorozatot. Aemon és Baelon Targaryen történetét akarta volna így bemutatni a nézőknek. Ők Jaehaerys király fiai voltak, haláluk után kellett az uralkodónak végül külön megneveznie örökösét.

Hirdetés

Martin egészen pontosan a következőket mondta annak kapcsán, hogy véleménye szerint négy évtizeddel korábban kellett volna elkezdeni a Sárkányok háza első évadát:

"Mintegy 40 évvel korábban kezdtem volna el a sorozatot egy Az örökös és a tartalék című epizóddal, amelyben még él Jaehaerys két fia, Aemon és Baelon. Itt láthattuk volna barátságukat, egyben rivalizálásukat is, ahogy egymásnak feszül a nagy ház két ága."

Jaehaerys királynak már itt is meg kellett hoznia egy döntést, mivel Aemont megölte egy számszeríjász. Két lehetőség állt az uralkodó előtt: az éppen meghalt idősebb fiának fiatal lánya, vagy a második fia, aki maga is felnőtt férfi már, és vannak saját fiai.

Ez egy akkora szelete a nagy Targaryen történelemnek, hogy gyakorlatilag egy teljes évadot rászánhattak volna, végül azonban másként döntöttek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)