Hirdetés

George R. R. Martin reméli, 2021-ben tényleg megjelenhet a The Winds of Winter

|

A karantén alatt George R. R. Martin rengeteget dolgozott, jól halad az írás, és jövőre akár már a könyvesboltok polcaira is kerülhet a hatodik kötet.

Hirdetés

A tűz és jég dala (avagy Trónok harca, ahogy az HBO sorozatának rajongói ismerik) 1996-ban indult útnak, George R. R. Martin azonban utoljára 2011-ben adott ki új kötetet, ez volt az ötödik rész, vagyis a Sárkányok tánca (A Dance with Dragons). Azóta csak kósza ígéreteket kaptunk a regényfolyam hatodik kötete, a The Winds of Winter kapcsán, és akkor még nem is esett szó a nagy fináléról, az A Dream of Springről. George R.R. Martin viszont nemrég arról beszélt, hogy a koronavírusjárvány miatti karantén nagyban segítette a munkáját, jól halad az írással, és 2021-ben tényleg megjelenhet az új könyv.

Hirdetés

Tegnapi blogposztjában Martin arról írt, hogy minden nap hosszú órákon át foglalkozik az új kötettel, és komoly haladást ért el ennek kapcsán. Számos fejezet megírt már, de azért leszögezte, hogy még hosszú út áll előtte, a The Winds of Winter méreteit tekintve igazi monstrum lesz. Az író egyébként kitért arra is, hogy nagyon szomorú amiért ki kellett hagynia a 78th World Science Fiction Conventiont, de jövőre bizony ott lesz, amikor remélhetőleg már magunk mögött hagytuk a COVID-19-et, és a The Winds of Winter is elkészült. 

Bizony, ez kvázi egy megerősítés arra, hogy George R. R. Martin, aki nem igazán szokott dátumokkal dobálózni úgy érzi, hogy 2021-re végre tényleg pont kerülhet a hatodik regény végére. Nagyon drukkolunk, hogy tényleg így legyen. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)