Hirdetés

Gina Carano most azt állítja, egy eltévedt e-mailből előre tudta, mi lesz a sorsa

|

Egyre nehezebb követni, hogy Gina Carano úgy érzi, váratlanul rúgta-e ki őt a Lucasfilm, vagy kifejezetten számított erre.

Hirdetés

Tegnap Gina Carano az ultrakonzervatív politikai újságíró által vezetetett (és az ő nevét viselő) The Ben Shapiro Show-ban részletekbemenően mesélt kirúgásáról és az azt megelőző időszakról is. Itt egyrészt kifejtette, hogy sokan félreértelmezték azt a posztot, ami miatt végül megvált tőle a Lucasfilm (és a Disney). Szerinte ugyanis ebben a bejegyzésben ő csak arra utalt, hogy mindenkinek el kellene gondolkodnia azon, hogyan történhettek meg korábban efféle szörnyűségek - az ominózus posztba a színésznő a holokauszt zsidóságáról írt, egészen pontosan arról, hogy "a kormánynak először saját szomszédaikat kellett rávenni arra, hogy gyűlöljék őket egyszerűen a zsidóságuk miatt", majd feltette a kérdést: "Miben különbözik ez attól, ha valakit gyűlölnek a politikai nézetei miatt?""

Carano szerint az az értelmezés, miszerint ő itt összemosta volna az USA vezetését és a náci Németországok, illetve a holokausztot elszenvedő zsidókat és a jelenlegi republikánusokat, teljesen téves. Szerint egyáltalán nem ez volt az üzenete. Hozzátette azt is, hogy ő nem hasonlította senkihez a konzervatívokat vagy a republikánusokat, ő mindenkit szeret. Itt mondjuk arról nem is volt szó, hogy esetleg ne szeretne valaki, a vélt vagy valós összehasonlítással volt a bírálóknak gondja. 

Hirdetés

Carano mindezeken túl arról is beszélt, hogy a Disney illetékesei árgus szemekkel figyelték minden mozdulatát, sőt egy véletlenül neki is elküldött e-mailből megtudta, hogy ez a külön figyelem kifejezetten csak őt célozza meg, és gyakorlatilag az indokra vártak, hogy kirúghassák őt. Kitért arra is, hogy a produkcióban szereplő többi stábtag bármikor bármit mondhatott, egyedül őt pécézte ki magának a stúdió. 

Mindez egyébként némileg ellentmond Gina Carano korábbi narratívájával, ugyanis nemrég még azt állította a színésznő, hogy bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül tették ki a szűrét. A Disney és a Lucasfilm álláspontja szerint viszont egy hosszú folyamat vezetett idáig, és többször is figyelmezették az egykori Cara Dune-t arra, hogy mi lesz a vége, ha tovább folytatja a megosztó kinyilatkoztatások posztolgatását - a legutolsó balhét megelőzően Carano többször is posztolt arról, hogy a demokraták elcsalták a választást, és még mindig Donald Trump az elnök, valamint több vírustagadó bejegyzései is voltak, és számtalan alkalommal gúnyolódott a maszkviselésen.

A teljes, egyórás adást alább nézhetitek meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)