Hirdetés

Gina Carano szerint ő is a közösségi médiából tudta meg kirúgását, a Disney mást állít

|

Merőben másképp emlékszik Gina Carano menesztésére a színésznő és a stúdió.

Hirdetés

Hiába követelik rajongói petícióval Gina Carano visszavételét, nagyon úgy tűnik, hogy a nemrég kirúgott színésznőnek nincs visszaútja a Disney-hez és a Lucasfilmez, karakterét pedig még újracastingolással sem tervezik megmenteni. Caranót ugyebár azért rúgták ki azonnal hatállyal, mert a bírálatok szerint egy posztjában összemosta az amerikai republikánusokat (és az ő üldöztetésüket) a holokauszt zsidóságával. A stúdió válasza gyors volt, bár a Disney és a Lucasfilm álláspontja szerint egy hosszú folyamat vezetett idáig. Carano egészen másképp emlékszik.

A színésznő ugyanis azt állítja, bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül tették ki a szűrét, sőt még csak nem is értesítették erről külön, ő is a közösségi médián keresztül olvasta a hivatalos sajtóközleményeket, ebből tudta meg, hogy búcsút intettek neki a problémásnak ítélt bejegyzése után - ezzel párhuzamosan egyébként ügynöksége, a United Talent Agency is úgy döntött, hogy köszönik, nem kérnek belőle többet. Carano narratívája szerint a kirúgás a semmiből jött, ezt pedig nem előzte meg korábban semmiféle figyelmeztetés. Ennek némiképp ellentmond az az eset, mikor a színésznő 2020-ban a transznemű embereken viccelődött. 

Hirdetés

Ekkor ugyanis a Disney arra utasította őt, hogy tegye közzé a cég által előzetesen megírt bocsánatkérő szöveget. Carano ezt megtagadta, és saját szavaival kért bocsánatot - konkrét bocsánatkérés mondjuk nem hangzott el, egyedül annyit mondott, hogy Pedro Pascal segített neki megérteni, miért pakolnak az emberek személyes névmásokat a közösségi oldalakon a biojukba.

Az egész balhé ugyanis ekörül robbant ki, mivel az angolban a női (she) és a férfi (he) személyes névmások helyett a transz emberek a nemsemleges (they) megoldást használják. A twitteren sokan úgy álltak ki a transzjogok mellett, hogy saját biojukba beírták a rájuk vonatkozó személyes névmást (páldául azt, hogy "she/her" vagy "he/him"), Caranót pedig egyesek kérdőre vonták, miért nem tett így.

Erre válaszul sütött el a színésznő azt a viccet, hogy R2D2 csipogására utalva a "beep/bop/boop" feliratal látta el saját profilját. 

Carano tehát nem kért a Disney által megírt szövegből, de elmondta, nem volt célja a transz emberek megsértése. Törölte profiljáról a feliratot, viszont később visszaírta azzal a megjegyzéssel kiegészítve, hogy nincs baja a transzneműekkel. 

A Disney és a Lucasfilm szerint ez csak egy volt a színésznő vállalhatatlannak tartott húzásai közül (Carano például tényként kijelentette, hogy a demokraták elcsalták a választást, és még mindig Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, több konteóelmélet mellett is kiállt, tagadta a koronavírus veszélyeit, és számtalan alkalommal űzött gyúnyt a maszkviselésből) a stúdió pedig többször is figyelmeztette őt, hogy efféle véleményeit inkább tartsa magában, mert különben következményei lesznek a dolognak. 

Belsősnek mondott informátorok szerint a Lucasfilm eredeti tervei szerint Carano fontos szereplője lett volna a készülő Star Wars: Rangers of the New Republic tévésorozatnak, de már akkor is hatalmas kockázatnak ítélték meg őt, mikor 2020 decemberében bejelentették ezt az új szériát, ezért sem hangzott el a neve konkrétan a The Mandalorian spin-offja kapcsán. A háttérben közben persze folytak a tárgyalások Carano ügynökségével, a United Talent Agency magasabb fizetést akart kiharcolni a színésznőnek, aki az új sorozatban mellékszereplőből főhőssé lépett volna elő. 

Valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy Gina Carano vagy a Disney mond-e igazat, pedig a történet szempontjából egyáltalán nem lényegtelen, hogy előzetes figyelmeztetések nélkül rúgták ki a színésznőt, vagy folyamatosan jelezték neki, hogy amit csinál, az nem egyeztethető össze a cég elveivel, aminek végül következményei is lettek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)