Nincs se ember, se szörnyeteg, se isten, aki megállíthatná a Legendary Entertainmentet, ők bizony akkor is életben akarják tartani MonsterVerse névre keresztelt filmes univerzumukat, ha ez a nézőknek már fizikai fájdalommal jár. A Godzilla II - A szörnyek királya pedig tényleg csak arra volt jó, hogy tovább rombolja a szegény óriásgyík renoméját. Ez a MonsterVerse messze legrosszabb filmje, a 2014-es nem túl emlékezetes első rész, és a Kong: Koponya-sziget is köröket ver rá. Jövő tavasszal még biztosan megkapjuk a Godzilla vs. Kongot, de mostani rész után semmi jóra nem számítunk.
Öt év telt el az első epizód óta, a világon már mindenki tisztában van azzal, hogy hegyméretű szörnyek, úgynevezett titánok élnek közöttünk. A titánok nagy része édesdeden alszik, álmukat pedig a Monarch óriáscég kutatói őrzik a melákok köré felhúzott hatalmas létesítményeikben. Az amerikai kormány szeretné inkább kinyírni a történelem előtti időkből származó lényeket, de a Monarch tudósai, köztük az első részből visszatérő Dr. Ishirō Serizawa (Ken Watanabe) inkább a békés megoldások felé hajlana. A történet középpontjában viszont teljesen új szereplők, a Godzilla első támadása után széthullott Russell család tagjai állnak. Emma, az anyuka (Vera Farmiga) jelenleg is a Monarchnak dolgozik, Mark (Kyle Chandler) viszont visszavonult, inkább farkasokat fényképez a vadonban, mintsem beleártsa magát a szörnyek ügyeibe. No, természetesen ahogy az lenni szokott, apu és anyu, illetve kislányuk, Madison (Millie Bobby Brown) hamar újra összetalálkoznak, mivel egy szeparatista csoport elkezdi felébreszteni és irányítani a titánokat.
A történet blődségét, logikátlanságait és áltudományos agymenéseit egyszerűen nem tudja tolerálni a mozinéző. A film valós problémákkal kezd el foglalkozni, hiszen az emberiség jelenleg valóban hatalmas mértékben és viharos gyorsasággal pusztítja a bolygót. Eljutottunk odáig, hogy vagy most kell drasztikusan változtatni, vagy felesleges is már aggódni azért, hogy unokáink számára még élhető lesz-e a Föld. Az viszont már alapból megkérdőjelezhető, hogy az ökoterroristák miért a szörnyekben látják a megoldást (elvileg ők lennének a bolygó természetes védelmi mechanizmusai). Annál a pontnál azonban, mikor elkezdik magyarázni, hogy a mérhetetlenül radioaktív (és egyébként a radioaktivitásból táplálkozó) titánok milyen jó hatással lesznek az élővilágra, az ember leginkább ordítani szeretne a filmmel.
Az alkotók számára kötelezővé tenném az HBO-futó egyébként remek Csernobil minisorozatot, akkor legalább minimális fogalmuk lenne a témáról. Teljesen random kezelik ugyanis a radioaktivitást, a játékidő nagy részében hőseink gond nélkül szaladgálnak a sugárzást kibocsájtó titánok közvetlen közelében. Ha minimálisan is logikus lenne a film, akkor bizony a következő rész arról szólna, hogyan halnak meg szegény főszereplők borzalmas kínok között a következő pár éven belül. Sajnos még ennél is lehet rosszabb a helyzet, a szövegkönyv ugyanis egyszerűen pocsék. Végtelenül kellemetlen mondatok követik egymást folyamatosan, a dolog pedig akkor a legarcpirítóbb, amikor megpróbálnak viccelni. Idejét sem tudom, mikor kellett ennyire rossz poénokat hallgatnom.
Annak is csalódnia kell, aki abban reménykedett, hogy a szörnyű sztori és a béna forgatókönyv ellenére legalább a titánok összecsapásai látványosak, szórakoztatóak lesznek - ennek hiánya volt ugye az egyik felrótt kritika a 2014-es mozi kapcsán. Nos, a helyzet az, hogy valóban sokféle monstrum bunyózik, de ezeket a harcokat alig fogjuk látni. A közelről fényképezett, szanaszét vágott szörnybirkózás ráadásul mindig éjszaka, viharban, törmelékek között zajlik, szóval gondoskodtak róla az alkotók, hogy még csak véletlenül se legyen rendesen követhető, élvezhető a csata. Ezen a téren is elvérzett tehát a Godzilla II - A szörnyek királya. Nagyon rég nem jöttünk ki ennyire szomorúan és csalódottan a moziból, a 2020 márciusában érkező folytatás kapcsán pedig komoly félelmeink vannak.
