Hirdetés

A galaxis őrzői 3 - szünetelnek a munkálatok az új rendező keresése miatt

|

Nagyobb feladat az új kapitány keresése, mint ahogy azt a Marvel és a Disney elképzelte, emiatt most minden holtvágányra került.

Hirdetés

Miután a stúdió kirúgta James Gunnt, szinte azonnal azonnal elkezdték keresni a helyettesét a Guardians of the Galaxy Vol. 3-hoz. Nem haladhat valami jól a keresgélés, mivel a projekten dolgozó csapatnak most szóltak, hogy hazamehetnek. 

Hirdetés

A The Hollywood Reporter jelentése szerint a munkások megkapták az engedélyt a Marveltől és a Disneytől, hogy szabadon dolgozhatnak más projekteken.

Ez azt jelenti, hogy az őrzőkkel kapcsolatos meló parkolópályára került.

A Marvel mozi egy kis csapata már az előkészületekkel foglalkozott volna, mivel a filmet január-február környékén már forgatni akarták.

A THR hozzátette, hogy Taika Waititinek mostanában volt találkozója a Marvel fejeseivel. A Thor: Ragnarok rendezőjének stílusa mondjuk éppenséggel meg is felelhetne A galaxis őrzői világának, rajongóinak, szóval nem reménytelen az ötlet.

Akárhogy is, a filmmel kapcsolatos tervek egyelőre csúsznak, és nem tudni meddig. Nem vagyunk boldogok ettől.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)