Hirdetés

Ha már Wonder Woman nem lehet, Gal Gadot egy másik szerepéhez térhet vissza

|

Az izraeli színésznőt egy másik, a DC-hez hasonlóan dollármilliárdos franchise-zal hozták hírbe.

Hirdetés

Nehéz elhinni, hogy több, mint tíz kasszasiker után jövőre mozikba kerül a Halálos Iramban-sorozat utolsó epizódja (vagy legalábbis annak az első fele), de úgy tűnik, hogy ezt a történelmi mérföldkövet is megérjük. Azt már korábban is tudtuk, hogy a következő részben Jason Momoa rosszfiúként csatlakozik majd a stábhoz, viszont most az is kiderült, hogy egy korábbi szereplő, Gal Gadot is újra a volán mögé ül majd, ami bizonyára némi magyarázatra szorul majd az előző epizódokat figyelembe véve.

Ugye aki látta a sorozat hatodik részét az tudja, hogy Gal Gadot karaktere, Gisele Yashar a legjobb tudomásunk szerint életét vesztette a film ikonikus reptéri üldözős jelenetében, viszont a The Direct meg nem nevezett forrásai szerint a színésznő vissza fog térni a következő fejezetben.

Hirdetés

Mivel nem ez lenne az első alkalom, hogy egy halottnak hitt szereplőt visszahoztak (gondoljunk csak Han újbóli felbukkanására) kezdünk hozzászokni a gondolathoz, hogy a széria nagyjából a Dragon Ballhoz hasonló komolysággal kezeli az elhunyt karaktereket. Persze ettől függetlenül kíváncsian várjuk, hogy milyen ravasz trükkel fogják majd meg nem történté tenni a Fast 6 befejezését.

Ti mire tippeltek?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)