Hirdetés

Solo: Egy Star Wars-történet - megint újra kell venni néhány jelenetet?

|

Ha igaznak bizonyulnak a most szárnyra kapott pletykák, akkor bizony még mindig nem stimmel minden a Han Solo mozi körül.

Hirdetés

Már csak néhány hónap választ el minket a Han Solo fiatal éveit bemutató film premierjétől, de valahogy nem áraszt el minket a Disney információkkal vagy épp kedvcsinálókkal. Azonban könnyen lehet, hogy jó oka van erre a stúdiónak, mert a jelek szerint továbbra is gondok vannak a forgatáson.

Hirdetés

Mielőtt belevetnénk magunkat az elméletgyártásba, érdemes megjegyezni, hogy a most következő információ a Redditről származik, tehát nem szabad készpénznek venni. Ugyanakkor az mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ugyanattól származik az infó, aki tavaly megjósolta, hogy Ron Howard foglalja majd el a rendezői széket.

Hufflepuffins most azt írja, hogy újból fel kell venni néhány jelenetet, a munkálatok pedig január végén kezdődnek, és nagyjából három hétig tartanak, tehát még februárban is ezzel foglalkozik majd a stúdió. Ha hihetünk a redditezőnek, akkor mindössze csak kisebb jelenetekről van szó, tehát pánikra semmi ok, de a rajongókat valószínűleg ez sem nyugtatja meg, hiszen már tényleg itt volna az ideje néhány kedvcsinálónak.

Szerintetek milyen lesz a Solo: Egy Star Wars-történet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)