Hirdetés

Az ébredő Erő egyik karaktere is szerepelni fog a Han Solo filmben?

|

Az a pletyka terjed az interneten, hogy a hetedik Star Wars epizód látott egyik szereplő is feltűnik majd a hírhedt csempész önálló mozijában, nem teljesen életképtelen a gondolat.

Hirdetés

A Star Wars VII: Az ébredő Erő számos új karakterrel bővítette az űreposz világát, köztük volt Maz Kanata is, akinek a kastélyában talált rá Rey Luke Skywalker fénykardjára, és ugyan Kanata nem egy Jedi, de van valamiféle kapcsolata az Erővel. Most pedig úgy tűnik, hogy a Han Solo spin-off filmben is találkozhatunk majd vele.

Hirdetés

A gyűjthető figurák készítésével foglalkozó Funko egyik képviselője egy interjú során beszélt arról, hogy nagyon izgatottak a készülő Han Solo film miatt, és szóba jöttek a színészek is, ám Emilia Clarke, Donald Glover és Woody Harrelson neve mellett megemlítette Lupita Nyong'o-t is a felsorolásban, aki Maz Kanatát játszotta a hetedik részben.

A rajongók egyből felkapták a fejüket a hírre, mert eddig még csak szóba sem jött a színésznő neve a film kapcsán, de forgatási fotón sem láthattuk még. Mivel a film Han Solo múltjáról fog szólni, így könnyen elképzelhető, hogy az is kiderül, miként találkozott először Maz Kanatával, de még nem kaptunk hivatalos megerősítést.

Ti örülnétek Kanata "előzmény-visszatérésének"? Igen, tudom, hogy nincs ilyen szó, de most nyelvújítunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)