Hirdetés

Hang nélkül 2 kritika - nem több, mint egy kiegészítő

|

Megérkezett Hang nélkül folytatása, de ez az egyküldetéses kis semmiség nem nagyon ér fel az első rész világteremtő méreteihez.

Hirdetés

Ha egy film hatalmas, nem várt mértékű pénzügyi és kritikai sikert arat, akkor bizony elengedhetetlen, hogy a stúdió gondolkodás nélkül berendelje a folytatást, ám általában ezek a kevés kivételtől eltekintve nagyon maximum a bevétel terén érnek fel az eredeti alkotáshoz.

Nos, ez a helyzet John Krasinski horrorjaival is, a 2018-as Hang nélkül ugyanis okos világépítéssel, ügyesen adagolt feszültségkeltéssel és egy nem várt csavarral sikeresen elérte azt, hogy elégedetten távozzon a közönség a moziból, ami valljuk be, ma már kevés a zsánerbe tartozó alkotás esetén mondható el. A folytatás ugyanakkor ennek a közelébe sem tud kapaszkodni, annak ellenére sem, hogy egészen pontosan ott vesszük fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért (vagyis először látjuk a lények földre ékezését egy flashback során, ami csak azért kellett, hogy bemutasson egy új karaktert és a stáblistán továbbra is a film szereplőjeként hirdethesse Krasinskit).

Hirdetés

A történet szerint az Abbott család elhagyja a menedékét és belevág az ismeretlenbe, ám útjuk során egy régi ismerőssel találkoznak egy elhagyott gyár bombabiztosnak tűnő területén. Egy rádióadás azonban mindent megváltoztat és új küldetést kínál Regannek, aki el is indul, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon a földet leigázó lényekkel.

Nos, a film legizgalmasabb pontja ténylegesen ez a nyúlfarknyi extra küldetést jelentő utazás, mely során kicsit betekintést enged a megmaradt túlélők posztapokaliptikus világába a történet, ahol vélhetően a kannibalizmus is erősen felütötte a fejét (bár erre csak homályosan utalgatnak). Sajnos a Millicent Simmonds által remekül alakított siket lány mellé csatlakozó megkeseredett és kissé megőrült Cillian Murphy reflektorfénybe helyezése sokat ront a cselekményen, sokkal szívesebben néztem volna, ahogy Emily Blunt indul útnak a teljes pereputtyal az ismeretlenbe. Helyette egy olyan mellékszálat kapott a rendező felesége, ahol erősen megkérdőjelezhetjük, hogy az előző részben miként is maradt életben, nem is beszélve a film első percétől minden kihívásba belehalni készülő másik gyermekről, Marcusról.

Szerencsére néhány jumpscare-t leszámítva a film továbbra is az atmoszférájával próbálja a frászt hozni a nézőre, ez pedig a legjobban azokban a jelenetekben sikerül, ahol a Regan szemszögére váltunk és tompa zúgás borul a moziteremre, így érzékeltetve, hogy most bizony a hallásunkra nem hagyatkozhatunk a túlélés során. Ez egy rendkívül okos megoldás, mégis fájóan keveset használja a film.

Azonban az ötlet a látvánnyal kiegészülve tudná balanszolni a gyengus lábakon álló történetet (khm... csak nem Michael Bay a producer? Ja, de!), és még a posztapokaliptikus körítés is tisztességesen összerakott díszleteket kínál ehhez, valamint a sok esetben az arcunkba tolt Stranger Things-es demadogokra erősen hajazó CGI-lények is szépen kidolgozottak, az operatőri munka mégis hazavágja az egészet. A film ugyanis a kamerás megoldások láttán egy vitathatatlanul VoD-re szánt alkotás lett.

A fókusz a nagyvásznon sok esetben teljesen jelentéktelen területekre vándorol "művészi önkifejezés" címén, és amíg ez egy televízión, egy mobilképernyőn vagy egy monitoron nem igazán feltűnő, IMAX vásznon bizony már jelentős problémát okoz, hisz kellemetlen a gigantikus homályos képernyőt bámulni, miközben a látóterünkből teljesen kieső, a felső sarokban csüngő közlekedési lámpára fókuszál a kamera (és ez konkrétan a film első képkockája). Pedig akadnak egészen kreatív, videójátékos kameramozgásokat idéző megoldásai is a filmnek, kár, hogy nem tisztázta a készítőkkel a stúdió, hogy előbb a moziba szeretné bevinni az alkotást, a streaming-platformok majd csak később jönnek.

Szóval a Hang nélkül 2 a folytatások tipikus hibáit szépen sorban felvonultatja, minimális kiegészítést kínál az alapműhöz, néhány kifejezetten izgalmas elemet csupán belebegtet, de a kifejtésére nem veszi a fáradságot (miért kerültek ide a szörnyek, mi történt az emberiség maradékával?), a végén pedig csúnyán nyitva hagyja a történetszálakat, hogy ha sikeres lesz, akkor egy újabb bőrt lenyúzhassanak a védtelen űrkutyákról és jöhessen a 3 epizód.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)