Hirdetés

Három nőjogi szervezet állt ki Scarlett Johansson mellett a Fekete Özvegy botrány kapcsán

|

Közben sokan egyenesen a Disney új fejesét, Bob Chapeket okolják az egész balhéért és pereskedésért.

Hirdetés

Messze lesz még a Scarlett Johansson által indított, a Fekete Özvegy párhuzamos bemutatója miatt elkezdődött pereskedés, és az ügy által vetett hullámok vége. A történések alakulása miatt elvileg Kevin Feige is nagyon dühös, most pedig két új vonal is megjelent az egész sztori kapcsán. Egyrészt három nőjogi szervezet, a Woman In Film, a ReFrame és a Time's Up közös közlemény adott ki, melyben védelmükbe vették Scarlett Johanssont.

Másfelől pedig elindult egy olyan narratíva is a The Wrap cikk enyomán, mely szerint a Disney új vezérigazgatója, Bob Chapek felelős az egész botrányért. Chapek ugyebár tavaly februárban váltotta az előző vezetőt, Bob Igert, aki lemondott a vezérigazgatói pozícióról. Iger irányítása alatt a Disney szárnyalt, és olyan médiaóriásokat kebelezett be, mint a Pixar, a Marvel, vagy a LucasFilm. Chapek portfóliója viszont messze nem ennyire megnyerő.

Hirdetés

Kezdjük gyorsan a nőjogi szervezetek közös közleményével. Ebben rögtön azzal indítottak, hogy magáról a perrel kapcsolatban nem szeretnének konkrétan állást foglalni, viszont azt, ahogy a stúdió nekiesett a színésznőnek, teljes mértékben visszautasítják. A Disney ugyebár érzéketlenséggel vádolta Johanssont, illetve teljesen nyilvánvaló szándékkal megemlítette a Fekete Özvegy címszereplőjének 20 millió dolláros fizetését is - a trükk bejött, sokan azonnal kapzsisággal vádolták Johanssont. Az említett szervezetek állásfoglalása szerint ez egy genderalapú támadás, aminek semmi keresnivalója nincs az iparágban, mivel ez pont arra erősít rá, hogy a nők és lányok nehezebben tudják megvédeni saját érdekeiket, mint a férfiak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Bob Chapek pedig azért került most össztűz alá, mert belső információk szerint sokan konkrétan őt okolják a Fekete Özvegy botrány, és a párhuzamos bemutatások rendszerének kvázi bukása miatt. Chapek mindenképpen egy nehéz feladattal került szembe, hiszen a Fekete Özvegy több mint egy évet csúszott a pandémia miatt, a Warner Bros. pedig már a Disney-t megelőzve elkezdte a párhuzamos bemutatókat az HBO Maxen. A Warner azonban a kompenzációtól sem riadt vissza, náluk szóba sem került a pereskedés, inkább egyből 10-10 millió dollárt fizettek "fájdalomdíjként" Patty Jenkinsnek és Gal Gadotnak a Wonder Woman 1984 kapcsán.

A belsős informátorok szerint Bob Iger teljesen másként kezelte volna a helyzetet. Chapek egész egyszerűen úgy gondolta, simán beletörődnek a színészek a helyzetbe, de végül arcába robbant az egész botrány. Érdekes lesz azt is látni majd, hogy mindezt hogyan értékelik a részvényesek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)