Hirdetés

Harrison Ford és George Lucas megható szavakkal búcsúztatják Sean Conneryt

|

Ford az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag forgatására emlékezett vissza, a karakter megalkotója pedig büszke arra, hogy ismerhette.

Hirdetés

Letaglózta Hollywoodot, és persze minket is, amikor értesültünk Sir Sean Connery haláláról. A sármos színész hosszú pályafutása során olyan nagy formátumú rendezőkkel forgatott, mint Alfred Hitchcock, Sidney Lumet, John Huston vagy Steven Spielberg.

Utóbbi az Indiana Jones tetralógia harmadik felvonásában, az 1989-ben bemutatott Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban instruálta, melyben Connery az idősebbik Henry Jones professzort alakította, holott színésztársa csupán 12 évvel volt fiatalabb nála.

Felmerült, hogy visszatérhetne a negyedik részben is, ám ezeket a terveket keresztülhúzta az akkor már 76 éves színész 2006-os visszavonulása, amikor pedig a sajtó leközölt egy légből kapott pletykát, miszerint mégis hajlandó visszatérni, Connery azt menten cáfolta, mondván túlságosan is élvezi a nyugdíjasok életét.

Hirdetés

Filmbéli fia, vagyis Harrison Ford így emlékezett vissza a közös munkára.

"Az életben ugyan nem, de az Indy 3-ban ő volt az apám. Nem éltél még át igazi élvezetet, amíg nem robogtál végig egy göröngyös hegyi ösvényen motorral úgy, hogy melletted az oldalkocsiban kényelmetlenül fészkelődik Sean Connery. Istenem, olyan jól éreztük magunkat, és bízom abban, hogy ha a mennybe jutott, akkor vannak ott golfpályák is. Nyugodj békében, drága barátom."

George Lucasnak is volt mit mondania, mert igaz ugyan, hogy nem ő rendezte a filmet, de Indy karaktere az ő fejéből pattant ki, és ezernyi szállal kötődik a produkcióhoz.

"Tehetsége és szenvedélye letörölhetetlen nyomott hagyott a filmtörténeten. Generációk rajongtak érte, mindegyiknek megvolt a kedvenc szerepe. Mindig is különleges helyet foglal majd el a szívemben Indy apjaként. Kisugárzása és pajkossága miatt csakis valaki hozzá hasonló lehetett képes arra, hogy Indiana Jones-t gyermeki zavarba hozza, amikor szigorúan leteremti, vagy szeretettel átöleli. Szerencsésnek tartom magam és hálás vagyok, megismerhettem és együtt dolgozhattam vele. Gondolataim most is vele vannak és a családjával."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)