Hirdetés

A Netflixen folytatódnak He-Man kalandjai

|

A '80-as évek ikonikus rajzfilmsorozatának folytatásáért Kevin Smith felel majd, a rajongók tapsolnak.

Hirdetés

Kevin Smith nevéhez olyan kultikussá vált filmeket kötődnek, mint a Shop-stop, a Dogma vagy a Jay és Néma Bob visszavág. A Power-Conon tett vasárnapi bejelentése alapján most egy új szerepkörben próbálja ki magát, ugyanis ő lesz a Netflixen készülő He-Man anime showrunnere és vezető producere.

Hirdetés

He-Man karaktere eredetileg a Mattel játékgyártó cég figurája volt, melyhez később több sorozat és film is készült. A Netflix szériája, mely a Masters of the Universe: Revelation nevet kapta, onnan folytatódik majd, ahol a '80-as években készült ikonikus rajzfilmsorozat abbamaradt. Kevin Smith nagy rajongója volt anno He-Man kalandjainak és a rajzfilm univerzumának, így nagyon hálásan nyilatkozott, hogy ő veheti kezébe a folytatást:

Végtelenül hálás vagyok a Mattel TV-nek és a Netflixnek, hogy rám bízták az egész He-Man univerzumot. A Reverlation-ben onnan vesszük majd fel a fonalat, ahol a klasszikus érában abbamaradt, hogy elmondhassunk egy nagyszabású mesét, ami He-Man és Skeletor utolsó nagy összecsapása lehet.

A Castlevania animét készítő Powerhouse Animation felel majd a sorozat vizuális megvalósításáért, míg az írásban olyan sorozatok forgatókönyvírói is segédkeznek, mint a Supergirl vagy a szintén Netflixes Magic: The Gathering adaptáció.

Ti örültök, hogy ebben a formában folytatódnak He-Man kalandjai?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)