Hirdetés

Hellraiser sorozatot készít az HBO

|

A még formálódó reboot mellett folytatást is kap a Hellraiser franchise.

Hirdetés

Pár hete még a Hellraiser rebootról érkeztek hírek, most viszont kiderült, hogy az HBO is szeretné kivenni a részét a legendás horrorszéria felélesztéséből. A Variety megerősített információi szerint ugyanis sorozatként fogják adaptálni Pinhead és a többi rondaság történetét. 

Hirdetés

A szóban forgó HBO-sorozat ráadásul nem reboot lesz, hanem egyfajta folytatás, amivel bővíteni és nem átírni akarják a nagy Hellraiser kánont. Már azt is tudni lehet, hogy Mark Verheiden (Daredevil, Constantine, Ash vs Evil Dead) és Michael Dougherty (Godzilla II - A szörnyek királya, X-Men: Apokalipszis) fogják írni a sorozatot, a részek nagyjának megrendezéséért pedig Gordon Green (Halloween) felel. Fontos, hogy ez a projekt teljesen független a korábban említett reboottól, amin David S. Goyer dolgozik íróként és producerként. 

A Hellraiser franchise Clive Barker The Hellbound Heart című novelláján alapul, az első mozifilm 1987-ben jelent meg (ezt még az eredeti szerző, Barker írta és rendezte), amit azóta összesen kilenc folytatás követett az elmúlt 30 évben, a legutolsó mozi a 2018-as Hellraiser: Judgment volt.
 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)