Hirdetés

Henry Cavill megsérült a The Witcher második évadának forgatásán

|

Mentőt ugyan nem kellett hozzá hívni, de a balesete miatt a stáb kénytelen volt átdolgozni az ütemtervet.

Hirdetés

Elsőként az egyik legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun adott hírt Henry Cavill sérüléséről, amit a netflixes Vaják második szezonjának forgatásán szerzett. A stáb épp az angliai Arborfield Studios területén tartózkodik, itt érte a baleset is a főszereplő Ríviai Geraltot életre keltő színészt.

Cavill a lap értesülései szerint egy akadálypályán haladt végig hatméteres magasságban a fák között - a kérdéses jelenetben lengedező balták is szerephez jutnak -, amikor váratlanul leállt és fájdalmával küzdve jelezte, hogy baj van. Az még nem világos, hogy a biztonsági heveder, vagy más miatt történt a baleset, talán meghúzódott az izma vagy túl nagy ütést kapott de pillanatnyilag nem tud rendesen járni.

Hirdetés

Egyelőre pihentetnie kell tehát a fájó végtagot, szó sem lehet arról, hogy a korábbinál nehezebb új páncéljában forgasson, emiatt pedig muszáj átütemezni a jelenetek felvételét, ami érthető módon okoz némi fejfájást a koronavírus-járvány és az egyik vajákot alakító színész lecserélése miatt már amúgy is csúszásban lévő produkción dolgozó csapatnak.

Reméljük, Cavill hamar kiheveri a sérülését, és ezután nem hátráltatják további nehézségek a forgatást, így talán 2021-ben már láthatjuk a második évadot, később pedig a mindössze hat epizódosra tervezett előzményt, a The Witcher: Blood Origint is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)