Hirdetés

Henry Cavill után Dwayne Johnson is távozhat a DC filmes univerzumából?

|

Nem kizárt, hogy A Szikla utoljára játszotta el Black Adam szerepét.

Hirdetés

Tudjuk jól, hogy a változás olykor fájdalommal jár, de nem mindig szükségszerűen rossz. Hogy a Zack Snyder filmjeire épített, ám most az alapokig visszabontott DC Extended Universe esetében melyik forgatókönyv érvényesül, azt egyelőre képtelenség megjósolni, addig semmiképp, amíg nem tudunk meg több konkrétumot a DC Films új vezetői, James Gunn és Peter Safran terveiről.

Ami biztos, Pettin Jenkins és DC útjai elváltak, tehát a Wonder Woman 3-at lehúzhatjuk a listáról. Ugyanígy járt Az acélember 2 is, miután kiderült, hogy Gunnék egy fiatalabb Superman történetét szeretnék filmvászonra vinni, ezért Henry Cavill kénytelen szögre akasztani köpenyét. Azt ugyan nem zárták ki, hogy a színész más szerepben még visszatérjen a jövőben, de nagy kérdés, hogy egyáltalán lesz-e erre ideje, mivel az Amazon az ő segítségével akarja megvalósítani a Warhammer filmes univerzumát.

Hirdetés

Szintén bizonytalanná vált Black Adam jövője, amiről első körben a Dwayne Johnson főszereplésével forgatott, és már az HBO Maxon is elérhető film hűvös fogadtatása tehet. Iparági pletykák szerint lekerült az asztalról a második önálló film terve, amikor pedig felajánlották neki, hogy cameózzon a Shazam! Az istenek haragjában, nem kívánt élni a lehetőséggel.

Egy újabb fejlemény pedig azt a látszatot keltette, hogy a Warner Bros. Discovery és A Szikla között egyre növekvő feszültség szakításba torkollhatott, mivel a közösségi médiában aktív színész nemes egyszerűséggel kikövette az Instagramon a Black Adam és a Warner Bros. Discovery hivatalos oldalait. Ezt utóbb Dwayne Johnson cáfolta, mondván, hogy egyik szóban forgó oldalt sem követte soha.

Az viszont továbbra is nyitott kérdés, hogy mikor és hol láthatjuk legközelebb Kándak bajnokát.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)