Hirdetés

Hosszú halogatás után végül teljesen törölhették a Star Wars: The Rise of Skywalker képregényt

|

Sosem fog elkészülni a Star Wars: Skywalker kora képregényadaptációja? Egyelőre nem lehet tudni pontosan.

Hirdetés

Eredetileg már 2020 során korábban meg kellett volna jelenni a Marvel-féle Star Wars: The Rise of Skywalker képregénynek, vagyis a kilencedik Star Wars epizód, a Skywalker kora adaptációjának. A koronavírusjárványra hivatkozva előbb folyamatosan csúszni kezdett az első füzet céldátuma, most pedig eljutottunk odáig, hogy a szóban forgó képregény teljesen eltűnt a Marvel Comics képregényes naptárából. 

Hivatalos megerősítés azonban még mindig nem érkezett a kiadótól, így egy hajszálnyi esély azért talán maradt még arra, hogy ugyan nem az eredeti terveknek megfelelően, havi rendszerességgel érkező füzetek formájában kapjuk meg a történetet, hanem egyből egy vaskosabb kiadvány jelenik meg majd a jövőben. Erre erősít rá Will Sliney rajzoló nyilatkozata is.

Hirdetés

A Star Wars: The Rise of Skywalker képregény csúszásai alatt ugyanis Sliney végig azzal érvelt, hogy nem végleges kukázásról van szó, illetve többször is hangsúlyozta, nagyon várja már azt, hogy a rajongók megkaphassák munkáját. Ebből valószínűsíthető, hogy a füzetek anyagai már készen vannak, ebben az esetben pedig nagyon hajmeresztő megoldás lenne a Marveltől az, ha dobná az egészet, de láttunk már megmagyarázhatatlannak tűnő döntéseket, semmin sem lepődünk meg lassan.

Az eredetileg ötrészesre tervezett képregényes minisorozat nem csak feldolgozza az ígéretek szerint a mozifilm eseményeit, hanem új történetszálakkal ki is egészíti azt. Valószínűleg épp ezért várják sokan. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)