Hirdetés

Így áll most a Kill Bill 3 Uma Thurman szerint

|

Uma Thurman többször is beszélt Quentin Tarantinóval a Kill Bill esetleges harmadik részéről, most elmondta, hogy állnak a projekthez jelenleg.

Hirdetés

Quentin Tarantino rengetegszer beszélt már a Kill Bill egy esetleges harmadik részéről, miközben számos lehetséges szereplőről és történetszálak kapcsán történt ötletelésről is szót ejtett az akciófilmes legenda.

Az ötletek sokasága nem jelenti azt, hogy bármelyik meg is valósul, nem tudni, mikor döntenek úgy az érintettek, hogy nekivágnak a munkának, így a projekt sorsa egyelőre a folyamatos bizonytalanság. Az eddigi epizódok főszereplője szerint pedig ez belátható időn belül nem is fog megváltozni.

Hirdetés

Uma Thruman a SiriusXM rádióműsorban mesélt arról, hogy látja ő most a harmadik fejezet helyzetét, de igazából újdonságról nem tudott beszámolni.

"Sajnos nem tudok róla mit mondani. Mármint volt róla szó az évek folyamán. Komolyan gondolkodtunk a megvalósításáról, de ez már nagyon rég volt. Nem látok rá lehetőséget, hogy a közeljövőben tető alá hozzuk. Utálok csalódást okozni. Mindenki arra vágyik, hogy megtörténjen, de egyelőre nem látok rá esélyt a közeli jövőben"

- mondta a színésznő.

Tarantino egyébként legelőször 2004-ben vetette fel a Kill Bill 3 ötletét, de már akkor úgy gondolta, hogy csak évtizedek múlva valósulhat meg a projekt, az elkövetkezendő években pedig felvázolta a történetre vonatkozó elképzelését is, amik közül az egyikben a Menyasszony és ellenségei lányai csaptak volna össze.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A 2009-ben a rendező azt gondolta, kilencedik filmje lehet az új Kill Bill, és 2014-ben meg is jelentetné, 2012-ben viszont már arról nyilatkozott, valószínűbb, hogy nem készíti el az újabb felvonást. 2019-ben viszont megint arról adhattunk hírt, hogy a direktort foglalkoztatja a Kill Bill trilógiává bővítésének gondolata, ahogy tavaly nyáron vetette fel azt is egy interjúban, hogy Uma Thurman a lányával közösen játszhatná a két főszerepet.

Érdekes adalék a történethez, hogy Tarantino vajon tényleg tartja-e magát korábbi vállaláshoz, és csak tíz nagy filmet rendez-e majd. Amennyiben tényleg így lesz, már csak egy lehetősége van, hogy megvalósítsa a Kill Bill 3-at, de erre a helyre felvetették már egy remake lehetőségét és egy esetleges horrormozit is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)