Hirdetés

Így jártam anyátokkal - visszaemlékezéssel búcsúzunk

|

Kilenc év után véget ér az egyik legnépszerűbb vígjátéksorozat. Ti emlékeztek még rá, hogyan kezdődött? Segítünk!

Hirdetés

2005-ben debütált az amerikai CBS csatornán a Carter Bays és Craig Thomas (a David Letterman-show írói, az Amerikai fater producerei) fejéből kipattant Így jártam anyátokkal című széria, amely már az utolsó évadát tapossa. Itt a megfelelő alkalom, hogy búcsúzóul mosolyogva szemezgessünk a sorozatot érintő érdekességekből.

Az Így jártam anyátokkal szezonjai - amiket az "írjunk a barátainkról és a hülyeségeikről" alapötlet szült - a kezdetektől fogva tele voltak utalásokkal. Elég csak arra gondolni, hogy több főszereplő párja is részt vett a forgatáson. Alyson Hannigan (Lily) férje, Alexis Denisof például Sandy Rivers híradóst alakította, Cobie Smulders (Robin) barátja, Taran Killam a fiktív Góliát Nemzeti Banknál dolgozó Gary Blauman bőrébe bújt, míg Neil Patrick Harris férje, David Burtka Scooter karakterét öltötte magára.

A főszereplők kitalálásánál figyelembe vették a színészek hobbijait is: Neil Patrick Harris (aki mellesleg egy heroindíler után kapta a nevét) amatőr bűvészetét, Jason Segel pedig kosárlabda és zongoraszeretetét építette bele játékába, miközben Alyson Hannigan éppen a széria - és a negyedik évad alatti várandósága - miatt hagyott fel a vegetáriánus étrenddel.

Az utóbbi különösen érdekes szituáció volt, ugyanis az írók abban az időben még nem szerették volna, hogy Lily babát várjon, ezért mindenféle trükköket (bő ruhák, nem mutatták teljes alakban, a hasát eltakarták valamivel) alkalmaztak, hogy ne látszódjon kerekedő pocakja.

A rajongók egy-két alkalommal még így is észrevették a turpisságot, főleg akkor, amikor a banda a megszokott helyén, a MacLaren's Pubban üldögélt. A hely egyébként egy McGees nevű New York-i bár másolata, amit az alkotók egyik kedvenc helye ihletett: állítólag a forgatások előtt rengeteg időt töltöttek itt. A MacLaren név Craig asszisztensétől, Carl MacLarentől származik, mellesleg a bár csaposát szintén Carlnak hívják. Persze nem ez a Carter Bays-hez és Craig Thomashoz köthető egyetlen ihletforrás.

A főcímdalt például a saját zenekaruk, a The Solids játssza és mindketten Shaker Heightsből, Clevelandből származnak, ahol a főhősünk, Ted Mosby is töltötte gyermekéveit. További érdekesség, hogy Lilyt eredetileg Thomas felesége, Rebecca alakította volna, de inkább meghagyta a lehetőséget Alyson Hannigan számára, aki éppen egy belevaló komédiaszerepre áhítozott.

Az Így jártam anyátokkal szereplőin és alkotóin kívül magához a sorozathoz is rengeteg háttérinformáció tartozik. Kiderült, hogy ha az első évad után megbukott volna, akkor Thomasék úgy intézték volna, hogy Victoria (Ashley Williams), Ted egyik barátnője legyen a címszereplő anya. A nézők szavazatai alapján egyébként is ő volt a legnépszerűbb Ted kedvesei közül. Rengeteg híresség is felbukkant az évek során, cameozott például Britney Spears, Bryan Cranston, James Van Der Beek, Enrique Iglesias, Jennifer Lopez, Nicole Scherzinger, Katy Perry és még sokan mások.

Általában minden epizódot három nap alatt forgattak le (a legtöbb sorozatban egy napig tart), ötvennél is több jelenetet vettek fel, viszont nem élő közönség előtt. A reakciókat utólag rögzítették, mikor szűk körben levetítették a frissen leforgatott részt. Az sem véletlen, hogy nem Josh Radnor, hanem Bob Saget tölti be a narrátor szerepét, mivel Craig Thomas szerint hiteltelen lenne Tednek úgy elmondania egy hétköznapi történetet, hogy húsz évvel korábban esett meg vele.

Noha nem mindegyik epizód nyerte el az amerikai nézők tetszését (a hatodik évadból származó Landmarksot látták a legkevesebben, míg az első évadban található The Pineapple Incident volt a legnézettebb), mégis a mai napig sikeres tudott maradni, azonban a kilencedik évadra úgy érezték a készítők, hogy nem várják meg, míg kifullad, inkább befejezik. Eközben már készül a testvérsorozat Így jártam apátokkal (How I Met Your Dad) címen, amelynek várhatóan semmi köze nem lesz Ted életéhez. A finálé után számunkra is véget ér a kaland, úgyhogy marad a nosztalgia.

Nektek melyik a legszebb élményetek a sorozattal kapcsolatban?

A cikkben a How I Met Your Mother Wiki, az Origo, a Comedy Central, és a SorozatPlanet adatait is felhasználtuk, köszönjük!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)