Hirdetés

Mégsem Steven Spielberg rendezi a következő Indiana Jones filmet

|

A stúdió még keresi, hogy ki foglalhatja el a helyét, de Az aszfalt királyai rendezője tűnik a legbiztosabb befutónak.

Hirdetés

Harrison Ford nemrégiben megszellőztette, hogy hamarosan indulnak az Indiana Jones ötödik részének forgatásai. Ekkor még arról számolt be, hogy Steven Spielberg is a fedélzeten van, ő dirigálja a filmet, most azonban úgy tűnik, hogy a legendás rendező időközben meggondolta magát, és csak producerként vesz részt a munkálatokban. A jelek szerint tehát ez lesz az első olyan rész az Indy-filmek 39 éves fennállásának történetében, amit nem Spielberg rendez. 

Hirdetés

Egy belsős forrás szerint erre azért került sor, mert a széria atyja úgy gondolta, itt az ideje, hogy egy új generáció is elhozza a perspektíváját a történetbe. A kalandos életű professzor másik kitalálója, George Lucas már korábban visszavonult a szériától, így valóban új filmesekre vár, hogy életet leheljenek a sorozatba. 

A stúdió egyelőre még keresi Spielberg utódát, és úgy hírlik, hogy James Mangoldot nézték ki a projektre, aki Az aszfalt királyaival és a Logannel már bizonyította, hogy komoly dolgokra képes a rendezői székben. Persze Harrison Ford továbbra is ott van a stábban, és elmondása szerint nagyjából két hónapon belül elkezdhetik a forgatásokat, amikor végre sikerül összeegyeztetniük a naptáraikat, és kicsiszolni néhány dolgot a forgatókönyvben. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)