Hirdetés

A Vasember forgatókönyvírói jegyzik majd a He-Man mozifilmet

|

A klasszikus 80-as évekbeli rajzfilm adaptációját ugyanazok jegyzik majd, akiknek a Marvel filmes univerzumának első sikerét is köszönhetjük.

Hirdetés

A rengeteg képregény- és könyvadaptációt követően szépen lassan a fizikai játékok jönnek a sorban, elég csak visszagondolni a LEGO Kalandra vagy néhány évvel azelőtti Battleshipre, ami a torpedóból próbált sci-fi történetet csinálni. Most a 80-as évek egyik legmeghatározóbb rajzfilmsorozata, a He-Man And The Masters of the Universe következik, amelynek egyszer már volt ugyan egy adaptációja Dolph Lundgrennel a főszerepben, viszont ezúttal olyan írók veszik a kezelésbe a történetet, akik korábban már bizonyították, hogy van érzékük a sci-fi és fantasy kalandokhoz.

Hirdetés

A 2008-as Vasember nem csak azért volt jelentős, mert útjára indította a Marvel mára hatalmasra nőtt filmes univerzumát, hanem azért mert rengeteg közepes vagy kifejezetten rosszul sikerült képregényfilm után valakinek sikerült színvonalas filmet leraknia az asztalra, arról már nem is beszélve, hogy Robert Downey Jr. valószínűleg minden idők egyik legjobb casting döntése volt.

Hirdetés

Mindezek után jó hír, hogy az Vasember forgatókönyvéért felelős Art Marcum és Matt Holloway már jó úton haladnak afelé, hogy ők legyenek a He-Man adaptáció szerzői is. Ez persze azt jelenti, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben a film valószínűleg már nem fog idén mozikba kerülni, de inkább várunk tovább, mint hogy egy silány munkát nézzünk meg év végén.

Ti mennyire várjátok? Néztétek anno az eredeti rajzfilmet vagy láttátok esetleg a korábbi élőszereplős változatot?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)