Hirdetés

Ismét összeáll és új albummal jelentkezik az AC/DC

|

Brian Johnson, Angus Young, Phil Rudd és Cliff Williams visszatértek.

Hirdetés

Az elmúlt években kissé széthullott az AC/DC, miután Malcolm Young demencia miatt visszavonult (2017-ben elhunyt), Rudd drogok és erőszak miatt a törvény előtt volt kénytelen felelni, Johnsonnak a hallása romlott, és ezért a 2016-os turné jó részében Axl Rose helyettesítette őt, Williams pedig 2016-ban hagyta abba a zenélést. Hivatalosan ugyan nem oszlottak fel, de nem is mutatták semmi jelét annak, hogy még valaha újra aktívak lesznek.

Az utóbbi napok mozgolódásai láttán azonban sejthető volt, hogy valamivel készül az AC/DC, de nem volt világos, hogy koncert, album, vagy valami egyéb lehet-e a nagy meglepetés. Ma kiderült: Angus Young, Brian Johnson, Cliff Williams, Phil Rudd és Stevie Young újra hangszert ragadtak, hogy elkészítsék a Pwr Up című albumot.

Hirdetés

Ennek létezését már nyáron megszellőztette a Twisted Sister énekese, Dee Snider, de hivatalos bejelentés mindeddig nem érkezett. A megjelenés dátuma, a lemez hossza szintén kérdéses, viszont a rajongóknak már eleve az is jó hír lehet, hogy jön.

A zenekar utolsó máig megjelent albuma a mindössze 35 perces 2014-es Rock or Bust, ami egyébként 12 országban kúszott fel a toplisták élére.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)