Hirdetés

Itt vannak az első képek a Mad Max: Furiosa forgatásáról

|

Elkezdődtek a Furiosa munkálatai, már érkezett is néhány kép a forgatásról.

Hirdetés

Hét évvel ezelőtt, 2015-ben jelent meg a Mad Max: A harag útja, ami hatalmas sikert aratott, nem csak a látványvilág volt kiemelkedő, a karakterek és a történet is nagyon jól volt megírva. A filmben megismerhettek Furiosát, aki Mad Maxszel együtt harcolt a filmben.

A Furiosa a 2015-ös Mad Max előzményfilmje lesz, ami nem meglepő módon Charlize Theron címadó karakterére fókuszál majd.

Hirdetés

A produkcióban Anya Taylor-Joy alakítja majd Furiosát, aki látszólag tökéletes a szerepre, 2020-ban egy interjúban arról beszélt, hogy elképesztően izgatott a karakter miatt, hiszen azonnal szerelembe esett azzal, ahogy Charlize alakította Furiosát.

George Miller filmjének munkálatai ebben a hónapban kezdődtek Ausztráliában, egy helyi magazin pedig már lencsevégre is tudott kapni néhány izgalmas pillanatot a forgatásról.

A rendező elmondta, amíg A harag útja három nap és két éjszaka eseményét mutatta be, a Furiosa 15 évet ölel majd fel, így egy egészen másféle élmény lesz a film és dolgozni is teljesen más rajta.

"A munkálatokkal kapcsolatban csak annyit mondhatok, nagyon izgatott vagyok, hiszen ugyan a Fury Road világában játszódik [az új film], de rengeteg különbség is van a két film között. Ismerős lesz, mégis egyedi."

A munkálatok elejétől a helyszínen van Anya Taylor-Joy mellett Chris Hemsworth is, aki szintén a film egyik főszereplője lesz. A Mad Max: Furiosa, ha a munkálatok a tervek szerint haladnak, 2024 május 24-én kerül a mozikba.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)