Hirdetés

James Cameron volt felelős az első Pókember mozi egyik legnagyobb változtatásáért

|

Több ponton is komolyan eltért a 2002-es Pókember film az eredeti képregényektől, ebben pedig James Cameron keze is masszívan benne volt.

Hirdetés

Azzal bizonyára ti is tisztában vagytok, hogy a 2002-es Pókember mozit (és az ezt követő két folytatást) Sam Raimi rendezte. Korábban azonban egy másik filmes projekt is kapcsolódott a Marvel közkedvelt hálószövőjéhez: James Cameron a Carolco Pictures számára akart összehozni egy Pókember mozit, a főszerepet pedig Leonardo Dicapriónak szánta. Nem épp gyerekbarát filmet terveztek, az egyik jelenetben például Peter és Mary Jane a Brooklyn Bridge tetején feküdtek volna le egymással. A pikáns részleteknél azonban sokkal érdekesebb egy formabontó ötlet, ami Cameronnak köszönhető. 

Hirdetés

Az ő verziójában mertül fel ugyanis először az organikus hálóvető ötlete, később pedig miután a jogok véglegesen a Sony tulajdonában lévő Columbia Pictureshöz kerültek, Sam Raimi filmje is átvette ezt a koncepciót: Raimi trilógiájában a képregényekkel ellentétben Pókember nem egy általa kreált kütyüvel szórja tele pókhálókkal New York városát, hanem a pókfonal a testében termelődik, csuklójából képest azt bármikor kilőni. 

James Cameron forgatókönyve kapcsán David Koepp, a 2002-es Pókember írója nemrég egy interjú során elmondta, megindító volt számára, Cameron mennyire komolyan, felnőttesen kezelte a karaktert, állítása szerint ilyet korábban még nem igazán látott. Ő másként állt hozzá a karakterhez, köszönhetően például annak, hogy már gyerekkora óta rajongott Pókemberért. 

A Cameron által kitalált, végül pedig Sam Raimi és David Koepp által is felhasznált organikus hálóvető koncepciója egyébként később a képregényekben is visszaköszönt: a magyarul is megjelent Spider-Man: The Other (Pókember: A Másik - Morlun visszatér és Pókember: A Másik - Evolúció) történet során Pókember látszólag meghal, majd egy gubóból újjászületik, ekkor pedig teljesen új képességeket is szerez, többek között immár a füzetekben is képessé válik hálókat lőni a csuklójából. Persze a képregények világában semmi sem örök, egy idő után visszatértek a Marvel füzeteiben is a mechanikus hálóvetőkhöz. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)