Hirdetés

James Gunn szerint a The Flash minden idők egyik legjobb szuperhősös filmje, de Ezra Miller sorsa még kérdéses

|

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Ezra Millert is elengedi-e a DC Studios.

Hirdetés

Tegnap megtudtuk, milyen új filmeket és sorozatokat tervez a következő éveben a DCU-ban James Gunn és Peter Safran párosa, illetve fény derült a Matt Reeves-féle The Batman Part II premierdátumára is. Mindezeken felül azonban mondott még pár érdekeset a DC Studios két fejese a tegnapi sajtótájékoztatójukon. 

Szóba került például az idén érkező Flash - A villám (The Flash) mozifilm is, ami behozza a DC filmek világába a multiverzumot. Gunn nem finomkodott a szavakkal, egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint ez lesz minden idők egyik legjobb szuperhősös mozija, ami meglehetősen erős kijelentést. Adta magát persze a kérdés, hogy ennek tükrében vajon mi is lesz Ezra Millerrel.

Hirdetés

Gunnék azt mondták, hogy ebben a pillanatban még nem született konkrét döntés Miller esetleges jövőbeli foglalkoztatásával kapcsolatban. Safran szerint Ezra Miller teljesen elkötelezte magát a rehabilitáció mellett, a gyógyulás útjára lépett, de ez egy hosszú folyamat lesz. Éppen ezért most még nem döntöttek arról, hogy lesz-e helye a megújuló DCU-ban.

A The Flash tökéletes lehetőség lesz arra, hogy pontot tegyen az eddig ismert DC moziverzum végére, hiszen össze fogják benne kavarni az idővonalakat és a párhuzamos világokat. Anno a képregényekben is gyakran nyúltak ehhez a megoldáshoz, ha alapjaiban át kellett formálni az egész DC-s világot.

Mindenesetre végtelenül furcsa lenne, ha miután Henry Cavill és Ben Affleck kikerült a képből, Gal Gadot sem kell már a stúdiónak, Jason Momoa is búcsúzni fog az Aquaman 2 után, és soha fel sem merült Ray Fisher újbóli szerepeltetése, az eredeti Igazság Ligájából épp csak azt az Ezra Millert tartanák meg, aki botrányt botrányra halmozott az elmúlt időszakban. Persze történnek azért fura dolgok olykor Hollywoodban. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)