Hirdetés

Jamie Foxx nem hagyhatja el a kórházat, új filmjét nélküle forgatják tovább

|

Orvosai szerint változatlanul súlyos a színész állapota.

Hirdetés

Egy hete írtuk meg, hogy miközben épp a Back in Action című vígjátékot forgatta Atlantában, váratlanul kórházba kellett szállítani az 55 éves színészt. A szűkszavú közleményekből akkor mindössze annyi derült ki, hogy valamilyen komplikáció lépett fel a Ray Charles megformálásáért 2004-ben Oscar-díjjal jutalmazott Jamie Foxxnál.

Sokkal okosabbak azóta sem lettünk, az esetről elsőként beszámoló TMZ-nek sem sikerült kiderítenie, hogy pontosan mi történt a színésszel. Annyit lehet csak tudni, hogy kezelőorvosai vizsgálatokat végeznek rajta, hogy rájöjjenek, mi idézte elő az egészségügyi vészhelyzetet. Korábban pedig Corrine Foxx írta az Instagramon, hogy az apja jobban van, kommunikál.

Hirdetés

Akik többet tudhatnak még Jamie Foxx állapotáról, azok az említett Netflix-filmen dolgozó kollégái, de érthető módon nem nyilatkoznak a sajtónak, elvégre a színész családja mindenkitől megértést és diszkréciót kért. A Cameron Diaz, Glenn Close, Kyle Chandler és Andrew Scott részvételével készülő Back in Action forgatása nem állt le, Foxx nélkül is folytatja a stáb. A napokban vélhetően olyan jeleneteket vettek fel dublőrei segítségével, amelyekben nem látszik közelről az arcuk, máskülönben tele lennének a digitális utómunkához nélkülözhetetlen pöttyökkel. Ezekről a TMZ közölt képeket.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)