Hirdetés

Jim Carrey is szívesen szerepelne a Marvel univerzumában

|

Jim Carrey nemrég elhintette egy interjúban, hogy ugyan vannak szerepek, amiket kevésbé szívesen vállalna el, a Marvel filmes univerzuma kapcsán nem lenne válogatós.

Hirdetés

Úgy tűnik, a Marvel Studios nem igazán tud mellélőni, hiszen még a kevésbé sikeres filmjeiket is rengetegen nézik meg, így érthető, hogy sokan szeretnének Kevin Feige csapatával dolgozni. Nemrég kiderült, hogy ez alól nem képez kivételt Jim Carrey sem.

Hirdetés

A színész nemrég egy dokumentumfilmmel jelentkezett, amiben az Ember a Holdon forgatására tekint vissza, ennek kapcsán adott egy interjút a The Hollywood Reporternek. Ebben kitért a pletykákra, miszerint depressziós, illetve elmondta azt is, hogy soha nem igazán szeretett folytatásokat készíteni.

"Elsősorban kereskedelmi szerepet töltenek be. De legalább abban a két esetben, amikor elvállaltam [folytatást], két olyan karakterről volt szó, akiknek a megformálását nagyon élveztem. Viszont így is gyakorlatilag azt vettem észre, hogy a korábbi önmagamat parodizálom. Mikor tíz év telik el a szerep és aközött, mikor legutoljára dolgoztál az adott karakterrel, azon kapod magad, hogy azon gondolkozol, »Hogy is csináltam?!« Aztén megigazítod a hajad és próbálod előadni, hogy »Hé! Én vagyok a fickó a Dumb & Dumberből!« (...) Ugyan szórakoztató volt, de nem vagyok oda a folytatásokért"

- mondta Carrey.

Egy, a folytatások végtelen láncolatára építő stúdiónak viszont mégis igent mondana, sőt még egy karaktert is kitalált magának.

"Ezzel együtt, kedves Marvel, ha szeretnétek... A Neurotikus Ember! Az Ember, aki nem létezik!"

- poénkodott a színész.

Ezzel együtt egyébként nem ez lenne az első képregényes megjelenése, hiszen az 1995-ös Mindörökké Batmanben már eljátszotta Riddlert.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)