Hirdetés

J.K. Rowling ingyenes mesekönyvvel segít az otthon ragadt gyerekeknek

|

A The Ickabog című könyv már egy évtizede elkészült, de nem került kiadásra, azonban az írónő most elérkezettnek látta az időt, hogy a világ ifjúsága elé tárja. Ráadásul online ingyen.

Hirdetés

A Harry Potter könyvek szerzője komolyan gondolja, hogy segít a koronavírus miatt otthonukba kényszerült gyerekeknek és szülőknek. Először engedélyezte, hogy a tanárok ingyen olvashassanak fel az ifjú varázslótanonc történeteiből, majd ő maga is felolvasásokat szervezett a könyvekből, melyet maga Daniel Radcliffe kezdett meg. Rowling most egy teljesen új mesekönyvvel jelentkezett, amit bárki teljesen ingyen elérhet. 

Hirdetés

A The Ickabog című mesegyűjteményt még egy évtizeddel korábban írta, azonban a benne lévő történeteket egészen eddig csak saját gyermekei hallhatták. Most azonban úgy gondolta, hogy ezek a mesék talán elfoglaltságot nyújthatnak a házukba kényszerült gyerkőcöknek. Az írónő ajánlása szerint ez a mesekönyv a kicsiknek felolvasva is jó, de 7-9 évesek már akár önállóan is boldogulhatnak vele. Azt kiemelte, hogy ezeknek a történeteknek semmi közük nincs a Harry Potter világhoz, tehát mindenki így kezelje őket.

Rowling a könyvet részletekben teszi közzé, a mai napon egyből fel is került honlapjára az első két fejezet, köztük a kötet címadó meséjével. Emellett egy rajzpályázatot is meghirdetett, melyen a gyerekek indulhatnak, és az ő illusztrációjukkal lesz ellátva a The Ickabog nyomtatott kiadása melynek megjelentetését 2020 novemberére tervezik. Az írónő a könyv után neki járó részesedést teljes egészében olyan szervezeteknek ajánlja majd fel, melyek segítenek a COVID-19 károsultjainak. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)