Hirdetés

Jó hangulatú videóval nézhetünk bele a Barbie forgatásába

|

A középpontban Ryan Gosling áll, mi mással, mint az I'm Just Ken című dallal.

Hirdetés

Év elején még nem gondoltuk volna, hogy az idei két legnagyobb mozis durranás a Super Mario Bros.: A film és a Barbie lesznek, pedig most pontosan így fest a helyzet, sőt. A Mattel játékbabája alapján készült film Greta Gerwig (Kisasszonyok, Lady Bird) rendezésében akkorát megy, hogy már nem sok választja el attól, hogy megelőzze kedvenc bajszos vízvezeték-szerelőnket, és 2023 legtöbb bevételt elérő mozifilmjévé váljon, valamint egyúttal a Warner rekordtartójává is. 

Ehhez az elképesztő sikerhez hozzájárult a Barbenheimer jelenség és a Barbie brand miatti hype mellett a két főszereplő, Margot Robbie és Ryan Gosling sztárereje is, utóbbi pedig Kenként lopta is a show-t kolléganője elől és akár még egy Oscar-jelölés is kinézhet neki. 

Hirdetés

Az utóbbi hetekben nem volt olyan része az internetnek és a közösségi médiának, ahol nem bukkant fel az I'm Just Ken című dal, amit még valószínűleg az is kívülről fúj már, aki nem is látta a filmet. A Barbie zenei albumát kiadó Atlantic Records pedig kifejezetten szeretné, ha Gosling előadása minél nagyobb figyelmet generálna, éppen ezért a zenék mellett feltöltöttek egy exkluzív kulisszák mögötti videót is, amelynek köszönhetően belekukkanthatunk abba, hogy milyen volt a forgatáson lenni. A hangulat fergeteges volt, köszönhetően Gosling folyamatos bohóckodásának is: 

A Barbie: The Albumot - amin közreműködik többek között Dua Lipa, Billie Eilish, Nicki Minaj és Ice Spice is - az Atlantic Records adatai szerint már világszerte több mint 1 milliárd alkalommal streamelték, az "I'm Just Ken" című dal pedig sláger lett: a Billboard Hot Rock & Alternative Songs listájának első öt helyéig jutott, Gosling pedig ezzel debütált a Billboard Hot 100-as toplistán. 

A Mattel természetesen nem hagyta ki a film által generált népszerűséget, és egyrészt piacra dobja a Furcsa Barbie-t, másrészt a többi IP-je alapján is tervez adaptációkat, így például megvalósulhat végre a Monopoly film is. A Barbie folytatását egyelőre nem jelentették be, de a cég mellett Robbie is szép kis summát tehet zsebre a siker hatására, szóval meglepő lenne, ha kihagynák a lehetőséget. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)