Hirdetés

Jó hírt kaptak Woody Allen rajongói

|

A 86 éves rendező szerint félreértelmezték a szavait és esze ágában sincs visszavonulni.

Hirdetés

Nagy port kavart a napokban a hír, hogy Woody Allen visszavonul és inkább az írásra fókuszálna. A rendező olyan klasszikusokkal örvendeztette meg a filmrajongókat az elmúlt évtizedekben, mint az Aniie Hall, a Férjek és feleségek, valamint a Lövések a Broadwayn, és színészként sem panaszkodhat, hiszen többek között hozzá fűződik a Játszd újra, Sam! is. Nem meglepő hát, hogy felkapta a dolgot a média, miszerint Allen a következő projektjének (Wasp 22) befejezése után - amelyet jelenleg Franciaországban forgatnak - felhagy a filmezéssel. 

Ez abból az interjúból derült ki, amit Woody Allen nemrég a La Vanguardia nevű spanyol lapnak adott, ezt vette át a sajtó világszerte, többek között olyanok is, mint a Variety

Hirdetés

Csakhogy a rendező képviselője most cáfolatot adott ki, miszerint szó sincs arról, hogy ügyfele felhagyna a filmezéssel: 

"Woody Allen soha nem mondta, hogy visszavonul, és azt sem, hogy ír még egy regényt. Azt mondta, hogy azon gondolkodik, hogy nem készít filmeket, mivel az egyenesen vagy nagyon gyorsan streaming platformokra kerülő filmek készítése nem annyira élvezetes számára, mivel ő a moziélmény nagy szerelmese. Jelenleg nem áll szándékában visszavonulni, és nagyon izgatottan várja, hogy Párizsban forgassa új filmjét, amely az 50. lesz".

Allen visszavonulását azért is hitték el sokan, mert időszerűnek gondolták, hiszen a filmrendező évek óta egyfajta limbóban van. Woody Allen évtizedek óta viták középpontjában áll, miután örökbefogadott lánya, Dylan Farrow 1992-ben szexuális visszaéléssel vádolta meg (erről szólt az HBO tavalyi dokumentumfilmje, az Allen kontra Farrow). A történet többször is felbukkant, de igazán nagy hatással csak a #MeToo után volt, ami miatt a projektjei háttérbe szorultak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az évi egy filmes munkarendhez szokott Allen hirtelen azzal találta magát szemben, hogy a magasan jegyzett színészek vagy visszariadtak a vele való közös munkától, vagy bejelentették, hogy jótékonysági célokra ajánlják fel a fizetésüket. A 2019-es Egy esős nap New Yorkban esetében még vele dolgoztak olyan nevek, mint Timothée Chalamet, Selena Gomez és Elle Fanning, de a 2020-as Rifkin fesztiválja esetében már jóval szerényebb volt a szereplőgárda.

A december elsején már a 87. életévét betöltő rendező mindenesetre nem lassít és nem vonul vissza. Szóban forgó újdonságáról, a Wasp 22-ről azonban nem sok mindent tudunk azon kívül, hogy ő jegyzi a forgatókönyvét is, a szereposztást még nem jelentették be. 

Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)