Hirdetés

Így néz ki most a Jóbarátok Emmája, aki 17 év után felkelt a délutáni szundiból

|

Emlékeztek még Ross és Rachel kislányának, Emmának az első szülinapjára? Az akkor még kisbaba statiszta ma fiatal színésznő, és persze lecsapta a sorozat régi poénját.

Hirdetés

A Jóbarátok 10. évadjának 4. részében volt Emma Geller-Greene első születésnapi partija, amire Chandlert és Mónikát úgy kellett erőszakkal elrángatni, merthogy a páros éppen Vermontba készült egy kis érzelmi feltöltődésre (meg hogy Chandler kipróbálhassa azt a "Maximos dolgot"). Mi kifejezetten örülünk, hogy nem tudtak elmenni, mert most az Emmát játszó színésznő megnyerhette az internetet.

Hirdetés

Az epizódban a srácok felvettek egy-egy videóüzenetet Emmának, amit majd 18 éves korában láthat. Mivel Emma nem volt hajlandó felkelni a délutáni pihiből, Chandler és Mónika pedig már nagyon el akart indulni Vermontba, ezért a páros üzenete egy kicsit paprikásra sikerült.

- Szia Emma, már 2020-at írunk. És te még mindig szundikálsz?
- Mi vagyunk Monica nénéd és Chandler bácsikád. Lehet, hogy nem ismersz fel bennünket, mert nem beszéltünk a szüleiddel 17 éve.
- Házasok voltunk, de egy elszalasztott hétvége miatt minden összeomlott. És mindez miattad. Boldog szülinapot!

Most, hogy 2020-ra fordultak a naptárak, eljött az idő Emma válaszának. Noelle Sheldon, aki ikertestvérével együtt volt Emma baba annak idején már elég idős volt ahhoz, hogy feltöltsön egy válaszüzenetet Instagramra.

"Most keltem minden idők legjobb szundijából, boldog 2020-at!"

A Jóbarátok rajongó nem tud nem kislányosan sikongatni a lelkünk mélyén.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)