Hirdetés

John Cena szerint mindenképp moziban kell látni a Halálos iramban 9-et

|

És hát ki merne ezen vitatkozni a pankrátorból lett színésszel? Nos, a koronavírus-járvány.

Hirdetés

Vin Diesel és John Cena feszít egymás mellett a Total Film új, január 8-án landoló számának fedelén, természetesen a tavalyról idénre halasztott Halálos iramban 9. promózása érdekében, mert hát ezek szerint a Universal stúdió ismét beizzítja a film marketinggépezetét.

A két izompólós fószer közül az egyik, Cena nem is akármilyen tételmondathoz adta a nevét a borítón:

"A Halálos iramban 9-ért mindenképp érdemes moziba menni."

Hirdetés

A pankrátorból idővel színésszé avanzsálódott Cena, aki az új felvonás egyik gonoszát, sőt, mindjárt Dom Toretto (Vin Diesel) öccsét játssza, Twitteren még annyit hozzátett: már a forgatás legelső napja óta arra vár, hogy a közönség is láthassa végre a projektet.

Mint ismeretes, a film az első hollywoodi produkciók között volt, amit a tavaly kirobbant koronavírus-járvány miatt elhalasztottak: az eleve 2019 áprilisára tervezett bemutatót először 2020 májusára, majd a pandémia miatt már 2021 áprilisára, végül pedig 2021. május 27-re tolták, ami legalábbis a hazai vásznakat illeti.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)