Hirdetés

Johnny Depp és Amber Heard kölcsönösen erőszakoskodott egymással a terapeutájuk szerint

|

A párterápiát vezető szakember tanúvallomása szerint Amber Heard pont ugyanolyan erőszakos tudott lenni a két színész kapcsolatában, mint Johnny Depp.

Hirdetés

Ugyan az erre vonatkozó első állítások már korábban megjelentek, 2020-ban egy per kapcsán csúcsosodott ki a vád, mely szerint Johnny Depp bántalmazta volna Amber Heardöt a két színész 2015. és 2016. között tartó házassága alatt. A két fél most a bíróság előtt igyekszik bizonyítani az igazát, ami közben újabb, igen durva vádak hangoztak el. Nemrég lejátszották Johnny Depp terapeutájának korábban videóra vett vallomását is a tárgyalóteremben, ami arról árulkodott, egyik fél sem volt igazán ártatlan a kapcsolat eldurvulása kapcsán.

Laurel Avis Anderson dolgozott Johnny Deppel a zátonyra futott házasság előtt és után is, de 2015 októbere és decembere között hármasban is beszélgetett a színésszel és feleségével. A terapeuta szerint a találkozók sokszor viharosak voltak, mindkét fél többször azzal fenyegetőzött, hogy otthagyják a párterápiás alkalmakat. 

Hirdetés

Anderson visszaemlékezett rá, hogy Heard neki is panaszkodott arra, hogy Depp erőszakosan viselkedett vele, ezt viszont a férj tagadta. A szakember saját tapasztalatai szerint nagyon is kölcsönös volt a bántó szavak és tettek sora, emellett a terapeuta úgy nyilatkozott, szerinte Heard félt tőle, hogy Depp elhagyja, a Jack Sparrowt alakító színészről pedig úgy tudta, korábbi partnereivel nem erőszakoskodott.

"Úgy gondoltam, kontroll alatt tudta magát tartani. Ms. Hearddel viszont zaklatott volt. Én úgy láttam, kölcsönösen bántalmazók voltak"

- mondta a videóban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Anderson emellett úgy fogalmazott, a pár nem kommunikált egymással, mintha nem is lettek volna képesek erre. A terapeuta arra is utalt, hogy Heard előre eltervezhette, hogy Depp erőszakosságára hivatkozva száll majd ki a házasságból, jegyzetei között talált egy feljegyzést, ami így szólt:

"[Heard] lesz előnyben, ha elhagyja, de először a rendőrségnél bejelentést tesz bántalmazás miatt?"

Ezt követően, 2015. december 17-én a színésznő Andersonnál is járt, hogy megmutassa neki a zúzódásokat, amik a szeme alatt voltak. Vallomásában a terapeuta felidézett egy későbbi, 2016-os beszélgetést is Deppel, amiben a színész úgy emlékezett vissza, hogy a házasságuk "kaotikus", és "erőszakos" volt, Heard pedig "pont annyit adott, amennyit kapott". Anderson a felvétel tanulsága szerint külső szemlélőként hasonlóan látta a helyzetet.

"Egyetértettem vele. [Heard] is kezdett veszekedéseket. Ő is kezdett erőszakoskodni. Ha pedig [Depp] kezdte, ő is viszonozta. A véleményem szerint ez így volt végig a kapcsolat során - [Heard] is olyan keményen veszekedett és küzdött, mint [Depp]. És azt gondolom, hogy [Depp] sokkal többször próbálta csitítani a helyzetet"

- mondta a terapeuta.

Hogy a bíróság melyik félnek ad igazat, az csak hetek múlva derülhet ki, az előzetes információk alapján akár másfél hónapig is eltarthat az eljárás. A pert egyébként Johnny Depp és ügyvédei indították rágalmazás miatt, ugyanis Amber Heard egy újságcikkben ex-férje megnevezése nélkül, de elég egyértelműen utalt rá, hogy Depp bántalmazta házasságuk alatt. Heard továbbra is fenntartja, hogy Depp megütötte és megrúgta, emellett egy italosüveggel szexuálisan is bántalmazta, ezek alapján pedig egy ellenkeresetet is benyújtott. Ami a két színész karrierjét illeti, úgy tűnik, csak Depp esett el szerepektől a botrány miatt.

Korábban készítettünk egy videót a Bronson cikke alapján, ami igyekszik részletesen bemutatni azt a sok ellentmondást, ami ezt a szörnyű történetet kíséri, érdemes ezt is megnézni, de a mostani perek még árnyalhatják természetesen ennek kijelentéseit is:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)