Hirdetés

Joker - Joaquin Phoenix az őrület határára került, miközben a szerepre készült

|

A színész számára nem csak fizikailag, de mentálisan is nagyon megterhelő volt a munka.

Hirdetés

A 76. Velencei Filmfesztiválon már bemutatták a Todd Philips rendezésében készült Joker filmet, amely főszereplője, Joaquin Phoenix a legtöbb kritika alapján nagyszerű alakítást nyújtott.

Hirdetés

A színész egy fesztiválon adott interjúban elmondta, hogy elképesztően megterhelő volt Joker szerepére való felkészülés, hiszen viszonylag rövid idő alatt kellett sokat fogynia, közel 24 kg-ot, ami a hatással volt a mentális egészségére is. Phoenix úgy fogalmazott, hogy a készülés alatt már kezdett megőrülni, a súlyveszteség, és karakter egyedi megformálása egyaránt nehézségekkel járt. Igyekezett egy olyan Jokert megformálni, amely teljesen különbözik Jack Nicholson, Heath Ledger és Jared Leto alakításaitól, saját karaktere pedig pszichológiai szempontok alapján definiálhatatlan legyen.

Phoenix elmondta, hogy mivel egy kitalált figuráról van szó, azt tervezte, hogy a jellemvonásai is ehhez igazodjanak, és ne lehessen a Jokerről elmondani, hogy bizonyos mentális betegsége van, és valamilyen kezelésre szorul. A forgatás során folyamatosan egyre inkább saját kedve szerint formálta a karaktert, és még az utolsó nap is hozzá tudott tenni valamit Joker személyiségéhez.

A Joker film eddig rengeteg pozitív kritikát kapott, már mi is alig várjuk, hogy láthassuk Phoenix alakítását. A hazai mozik október 3-án mutatják be a filmet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)