Hirdetés

Joker még a legendás The Killing Joke képregényben történteknél is brutálisabb terveket lengetett be

|

Nem lennénk most (sem) James Gordon helyében, Joker teljesen rászállt Batman hű segítőjére, a GCPD egykori felügyelőjére.

Hirdetés

A DC Comics aktuálisan futó képregényeiben Joker kicsit visszavonult a The Joker War történetszál eseményei után, az immár csak ex-zsaru James Gordon, valamint egy zsoldosokból álló elitosztag, illetve Bane lánya, Vengeance pedig elindultak, hogy együttes erővel levadásszák a bűn bohóchercegét. Kár volt így tenniük, mivel az idén indult The Joker képregénysorozat negyedik számából kiderült, hogy igazából ők nem a vadász, hanem a préda szerepkörét kapták a sorstól.

Joker rajtaütött a csapaton, egy speciális gázzal pedig elkábította a teljes kompániát. Gordon eztán arra ébredt megkötözve, hogy pár méterre tőle Joker brutálisan megkínozza épp az egyik zsoldost, majd az ex-felügyelő felé fordul.

Hirdetés

Ezt követően Joker azt állította, nem ő felelős az Arkham Elmegyógyintézet ellen nemrég halálos gázzal elkövetett támadásért, Gordon viszont egyszerűen nem értette, mire fel ez a tagadás. Meg is kérdezte Jokert, miért nem öli meg őt egyszerűen, miért akarja meggyőzni, mikor ő pontosan tudja, hogy Joker áll a támadás mögött. Válaszában Joker egy meglehetősen félelmetes jövőképet vetített előre.

Joker azt válaszolta, hogy meg akarja mutatni, mennyire keveset számít igazából minden, amit Gordon valaha tett az életében. Mennyire keveset tud valójában az ex-felügyeli arról, mi a jó és mi gonosz. A Batman: A gyilkos tréfa (Batman: The Killing Joke) képregényre utalva folytatta a gonosztevő, azt mondta ugyanis, most végre tényleg meg fogja törni Gordont, sokkal durvább dolgok várnak rá, mint mikor pucérra vetkőztette egy lerobbant vidámparkban. 

Aki olvasta A gyilkos tréfát, az pontosan tudja, milyen szörnyűségeket kellett átélnie Gordonnak Alan Moore ikonikus, 1988-ban megjelent képregényében. Bele sem merünk gondolni, mi vár ennek fényében most a GCPD korábbi vezetőjére.

Ha többet akartok tudni Joker képregényes múltjáról és magáról a Batman: A gyilkos tréfa történetéről, akkor nézzétek meg 2019-ben készült magyarázó videónkat:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)