Hirdetés

Még rekordot is dönthet a hétvégén a Joker

|

Bár a film még csak tegnap jelent meg, egyes előrejelezések szerint a hétvégére több rekordot is megdönthetnek a jegyeladások.

Hirdetés

Már a mozikban van a Joaquin Phoenix nevével fémjelzett Joker, melyet mi is megnéztünk, élményeinket pedig ebben a videóban szedtük össze nektek, ha pedig kritikánkat olvasnátok, akkor erre tessék. Úgy tűnik, hogy nem csak minket érdekelt nagyon, hogy mit hozott ki Todd Phillips a karakterből, ugyanis a beérkezett jegyeladási adatok alapján a film már most maga mögé utasított jó pár DC filmet.

Hirdetés

Még ugyan nem érkezett be adat minden területről, de az biztos, hogy már most több mint 5,4 millió dollár bevételt termelt a film. Ezzel a nyitással maga mögé utasította  a Shazamot, az Aquamant és a Wonder Womant, azaz a DC sikeresebbnek mondható szuperprodukcióit. A kiemelkedő érdeklődés annak tudható be, hogy a Joker nem csak a képregényfilmek rajongóinak figyelmére tart számot, hanem a komolyabb drámák és társadalomkritikus alkotások kedvelőiére is.

Egyes előrejelzések szerint megdöntheti az októberi rekordot jegyeladásban, melyet jelenleg a Venom tart 80,3 millió dollárral, de a beérkező eladási adatok alapján sokan arra tippelnek, hogy az őrült bohóc eredettörténete jóval 100 millió fölött is hozhat a konyhára. Szorítunk neki, mert ez a film tényleg megérdemelné a sikert, és legalább bizonyítaná ismét az üzleti döntéshozók felé, hogy a képregényadaptációkat más oldalról is meg lehet közelíteni, mint ahogy azt a kétségtelenül jól prosperáló Marvel gyár teszi.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)