Hirdetés

Joker - a Warner Bros. reagált a filmet ért vádakra

|

A képregény-történelem egyik legikonikusabb gonoszának emberi oldala is megjelenik a filmben, és voltak, akik azzal vádolták meg az alkotókat, hogy promotálják az erőszakot.

Hirdetés

Összességében pozitív kritikákat kapott a Joker azoktól az orgánumoktól, amelyek már láthatták Batman legfőbb ellenfelének önálló filmjét, akadnak azonban olyanok is, akik azzal vádolják a filmet, hogy túlságosan közel hozzák a nyilvánvalóan pszichésen beteg főszereplőt a nézőhöz, ezzel pedig az erőszakot legitimálják.

Hirdetés
 

A Warner Bros. kiadott közleménye szerint a fegyveres erőszak egy olyan fontos probléma a társadalomban, amellyel mindenképpen foglalkozni kell, és a cég rendszeresen adományoz nagyobb összegeket az ilyen tragédiák áldozatainak és családjaiknak, valamint tagja olyan szervezeteknek, melyek megoldást próbálnak keresni erre a jelenségre. Ennek ellenére kiálltak a Joker mellett, hiszen szerintük ez egy fontos módja a probléma bemutatásának:

"A Warner Bros. hisz abban, hogy a történetmesélés egy fontos funkciója a komplex témák körüli diskurzus kezdeményezésének. Senki ne értse félre: sem Joker kitalált karaktere, sem a film nem bátorít a való életben elkövetett erőszakra. A film, a készítők és a stúdió sem szándékozik ezt a karaktert hősként ábrázolni."

A közleménnyel együtt érkezett egy nyílt levél az aurorai mészárlás áldozatainak családjaitól, akik arra kérik a stúdiót, hogy ne segítsék olyan politikusok kampányát, akik támogatják az amerikai Nemzeti Fegyverszövetséget. 

Hogy pontosan hogyan ábrázolja a film Jokert, azt október 4-én megtudhatjátok, amikor is mozikba kerül Todd Phillips jegyezte alkotás. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)