Hirdetés

Júliusban jelenhet meg a The Walking Dead elmaradt fináléja

|

A koronavírus miatt nem sikerült befejezni a 10. évad utolsó epizódját, viszont a készítők szerint hamarosan elkészülhet a várva várt finálé.

Hirdetés

Arról már korábban is hallottunk a készítőktől, hogy a The Walking Dead tizedik évadának fináléja nem lesz egy sétagalopp hőseink számára, viszont sajnos az epizódot még mindig nem láthattuk, ugyanis a kaliforniai járványkészültség egyik lépéseként minden produkció gyártását szüneteltették. Eddig nem lehetett semmit tudni arról, hogy mikortól folytatódhatnak a munkálatok, viszont most úgy tűnik, hogy végre feltűnt a fény az alagút végén.

Hirdetés

A kaliforniai állam korábban megerősítette, hogy a tegnapi naptól kezdve folytatódhatnak a filmek és sorozatok munkálatai, természetesen csak bizonyos egészségügyi óvintézkedések mellett. Ez a The Walking Dead szempontjából azt jelenti, hogy az évad utolsó része már akár júliusban adásba kerülhet, ugyanis a sorozat showrunnere, Angela Kang szerint már nagyon közel jártak az epizód befejezéséhez:

"Az effeketeket szerencsére távolról is meg lehet csinálni, de ezzel persze még nincs vége. Szükség van még némi színkorrekcióra, illetve a hanggal is vannak még teendők, viszont utóbbit a Warner Brothers színpadán szokás csinálni, az ott felhasznált profi felszerelést viszont nem lehet csak úgy átszállítani valaki otthonába."

Reméljük, hogy az új, megváltozott körülmények között azért sikerül minél hamarabb befejezni az epizódot, már csak azért is, mert Greg Nicotero rendező szerint az állunkat fogjuk keresni, miután láttuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)