Hirdetés

Jurassic World - most már biztos, hogy trilógia lesz

|

Követi a hagyományokat és a '90-es években készült Jurassic Park filmekhez hasonlóan, a Jurassic World is trilógia lesz.

Hirdetés

Két évet kell várnunk a következő dínós mozifilmre, a Jurassic World 2-re, aminek jövő februárban kezdik meg a forgatását. Mikor ezt bejelentették, még nem volt szó egy esetleges harmadik részről, de a 2018-ban érkező második film rendezője, J. A. Bayona most tisztába tette a dolgokat.

A tavaly megjelent első rész kasszasiker lett, így nem is volt kérdés, hogy vajon zöld utat kap-e a második film. Ám a rendezői széket ezúttal Bayona foglalja el, míg az első részért felelős Colin Trevorrow társszerzőként vesz részt a forgatókönyv készítésében.
Bayona egy interjúban beszélt a terveikről:

Steven Spilberg filmeken nőttem fel, olyan filmeken, amiket azóta is imádok. Most az a legfontosabb, hogy megőrizzük a korábbi Jurassic Parkos filmek hagyományait, de közben olyan új elemeket is belecsempészünk a következő részbe, amiket remélhetőleg a nézők is szívesen fogadnak majd. Még van 6 hónapunk a forgatás megkezdéséig, de már most nagyon izgalmas az egész folyamat.

A két főszereplő már biztos, hogy Chris Pratt és Bryce Dallas Howard lesz. A cselekményről még semmi hivatalos információnk nincs, de úgy néz ki, hogy ebben is lesz egy genetikailag módosított dinoszaurusz, alias Indominius Rex, ami megszökik a fogságból és pusztításba kezd.

A Jurassic World 2, 2018. június 22-re van ütemezve, addig is javasoljuk, hogy a tűsarkús kiadással üssétek el az időt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)