Hirdetés

Kenyérből alkották újra a hibernált Han Solót

|

Egészen elképesztő műalkotással állt elő egy amerikai pékség.

Hirdetés

Szerencsére annak ellenére, hogy a karanténban töltött idő alatt látszólag mindenki megtanult kenyeret sütni, a pékek munkája is megmaradt. Külön hálásak vagyunk azért, hogy az Észak-Kaliforniában található One House Bakery pékjei nem vesztették el az állásukat, különben soha nem láttuk volna a kenyértésztából gyúrt Han Solót.

Pan Solo, ahogy ők nevezik (a pan angolul a tortaforma vagy a serpenyő), egy hónap alatt készült el liszt, víz és cukor egyvelegéből (élesztő nélkül), egy anyuka és lánya áldozatos munkájának köszönhetően. Az alkotás 6 láb, avagy 183 cm magas.

Hirdetés

Először a test kontúrjait csinálták meg, majd jöttek a részletek, a kezek, a száj. Amint elkészült, kiállították a pékség elé, az emberek pedig bökdösik és szagolgatják.

A pékség 2018-ban nyitott meg, és halloween közeledtével először egy bagettekből álló Vastrónt, illetve egy kenyértésztából készült Mást készítettek a Trónok harca előtt tisztelegve, majd 2020-ban A mandalóri és Grogu mása került a bolt elé. Tavaly az alligátor Lokit állították ki. Az alkotásokkal a városi madárijesztőversenyen is indultak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)