Hirdetés

Két női karaktert is kivágtak A csodálatos Pókember 2-ből

|

Shailene Woodley szerepe teljesen eltűnt, de Felicity Jones is megszenvedte a vágószobát.

Hirdetés

A 2010-es évek elején a Sony Pictures még úgy gondolta, hogy az Andrew Garfield nevével fémjelzett A csodálatos Pókemberrel elindíthat majd egy jól tejelő franchise-t, amely számos filmet termel ki magából. A 2012-es első rész ígéretes jövőt vázolt fel, azonban a vállalatnak a folytatással, a két évvel később debütált A csodálatos Pókember 2-vel sikerült bedönteni a terveit.

Egyszerűen túlzsúfolták a filmet azzal, hogy belepasszírozták Elektrót, Rínót és Zöld Manót is, de az információk szerint ez a zsúfoltság jellemezte Peter Parker potenciális romantikus kapcsolatait is.  

Hirdetés

Aki látta a filmet, az tisztában van vele, hogy Pókembernek az Emma Stone (Kaliforniai álom, Zombieland) által életre keltett Gwen Stacy a szerelme, a kettejük kapcsolatára koncentrál a történet, csakhogy a lány sorsa a képregényekhez hasonlóan megpecsételődik. Eredetileg viszont Peter Parker két másik képregényes barátnője is felbukkant volna.

Az egyik Mary Jane Watson lett volna, akit Shailene Woodley (Hatalmas kis hazugságok, A beavatott-sorozat) formált meg. A színésznőt castingolták, sőt forgattak is vele. Marc Webb rendező pár éve a Movies.com-nak nyilatkozva árulta el, hogy az egyik momentumában szomszédként bukkant volna fel, a másikban pedig Gwennel lett volna egy közös kis pillanata, viszont Peter és Gwen között olyan erős volt a kapcsolat, hogy nem érezték helyesnek MJ behozását. Webb szerint a forgatókönyvírás során nem lehetett megjósolni ezt, de a vágás során egyértelművé vált. Amit rendkívül sajnálnak is, mivel Shailene nagyszerű színésznő, de remélték, hogy visszatér A csodálatos Pókember 3-ban. Csakhogy az végül nem valósulhatott meg. 

Egy másik színésznő, Felicity Jones (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Inferno, Szólít a szörny) jeleneteit ugyan nem távolították el teljesen, de eléggé kiherélték a karaktert. Jones eredetileg a Fekete Macskát vezette volna fel Felicia Hardy-ként, aki Harry Osborn asszisztenseként bukkant fel a filmben. Végül megmaradt ennyiben a szerep, noha évekkel később a színésznő azt mondta, hogy szórakoztató volt olyasvalakit alakítani, akinek van egy titkos identitása, de semmi sem volt kőbe vésve a karakter kapcsán. Nem is lett belőle semmi.

Azóta pedig a Sony a Marvellel együttműködve más irányba indult el, a Tom Holland éra a Bosszúállók bevonásával zajlik, viszont a jelentések szerint a 2021-ben érkező Pókember 3-ban Andrew Garfield és az őt megelőző hálószövő, Tobey Maguire is visszatérnek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)