Hirdetés

Kevin Spacey a zaklatási vádjai után Franco Nero filmjében térhet vissza

|

Csupán egy kisebb szerepről van szó, de így is parázs viták alakultak ki.

Hirdetés

A kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey korunk egyik kiemelkedő színésze, ez nem is lehet kétséges olyan filmek után, mint a Közönséges bűnözők, a Hetedik, a Szigorúan bizalmas, az Amerikai szépség vagy a Kártyavár, hogy csak a legismertebb alakításait említsük. Spacey-t azonban pár éve szexuális zaklatással vádolták meg: számos férfi tett így, akik vele együtt dolgoztak a londoni Old Vic színházban 1995 és 2013 között, valamint Anthony Rapp (Star Trek: Discovery) is, aki azt állította, hogy 14 éves korában szexuálisan bántalmazta őt Spacey.

Ez keresztbe tett a színész karrierjének. Kegyvesztett lett Hollywoodban, sorra rakták ki minden meglévő vagy tervezett produkcióból (A világ összes pénzért újraforgatták Christopher Plumerrel, a Kártyavárat pedig nélküle fejezték be), a legutolsó szereplése a 2018-as Milliárdos fiúk klubjában volt. 

Hirdetés

Spacey végig tagadott minden vádat, és a bíróságon sem született ellene ítélet, azonban a közvélemény és a szakma elfordult tőle. Talán visszatérésnek erős nevezni, mindazonáltal a színésznek Franco Nero adhat némi esélyt a folytatásra, ugyanis az ABC News információi alapján Spacey is szerepelni fog a Nero által rendezett The Man Who Drew God című olasz filmben. Noha csak egy kisebb szerepről van szó, nem akármilyenről: a Guardian szerint Spacey egy rendőrnyomozó bőrébe bújik, aki a Nero által játszott művész zaklatási ügyében vizsgálódik. 

Spacey csatlakozásának hírét maga a rendező is megerősítette, és hozzátette: nagyon örül neki, hogy a színész rábólintott a szerepre, mivel egy nagyszerű szakembernek tartja és alig várja, hogy kezdődjön a forgatás. A filmben egyébként Nero felesége, Vanessa Redgrave is fel fog tűnni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)