Hirdetés

Kicsoda Black Adam, a DC Comics egyik leghatalmasabb karaktere?

|

Hamarosan a mozikba kerül a Black Adam film, épp ezért úgy éreztük, itt az ideje kicsit utánajárni az eredeti képregényes karakter múltjának.

Hirdetés

Nagyon hosszú út vezetett ahhoz, hogy idén októberben végre tényleg a mozikba kerül Dwayne Johnson főszereplésével a DC Comics saját filmes univerzumának következő nagy fejezete, a Black Adam.

Még 2017-ben dőlt el az, hogy Dwayne Johnson nemcsak a készülő Shazam film mellékszereplőjeként és kvázi főgonoszaként fog felbukkanni, hanem kettébontják az egész projektet, és egyrészt elkészül az a Shazam, amit végül 2019-ben be is mutattak, és aminek jövőre érkezik a második része, valamint ezzel párhuzamosan egy önálló Black Adam filmen is elkezdenek dolgozni az illetékesek. Az eredeti tervek szerint már 2021-ben eljöhetett volna a bemutató, de a koronavírus-járvány közbeszólt. Most viszont túl vagyunk már a létező összes csúszáson és halasztáson, semmi sem állhat a napokon belül esedékes premier útjába. 

Annyi időnk viszont még pont van a bemutatóig, hogy meséljünk nektek egy keveset a karakter képregényes eredetéről, és arról, hogyan vált Black Adam egy klasszikus szupergonoszból a DC egyik legérdekesebb antihősévé. Történetünk ráadásul még csak nem is a DC Comicsnál kezdődik.

Hirdetés

Na de ki is Black Adam eredetileg?

Ahogy maga Captain Marvel, avagy Shazam sem a DC Comics saját szuperhőseként kezdte pályafutását, úgy Black Adam is a Fawcett Comics egyik kiadványában, a The Marvel Family első számában bukkant fel először 1945 decemberében. Megalkotói Otto Binder és C. C. Beck voltak. Az eredeti sztori szerint Black Adam egy Teth-Adam nevű ember volt az ókori Egyiptomban, akit saját utódjának választott a Shazam nevezetű mágus.

Mikor Teth-Adam kimondta a "Shazam" varázsszót, átváltozott a Mighty Adam nevű hőssé, aki pontosan azokkal a szuperképességekkel rendelkezett, mint a későbbiekben Captain Marvel. Hatalma megrontotta Adamet, aki megölte a fáraót és át is akarta venni a helyét. Ekkor kapta meg az említett mágustól új nevét, a Black Adamet. Képtelen volt elvenni Adamtől a neki ajándékozott erőket, ezért inkább az univerzum legtávolabbi csillagára űzte el őt.

Nem kevesebb mint 5000 évig repült Black Adam a világűrben, hogy visszajusson a Földre, ami végül meg is történt 1945-ben. Ekkor a mágus három új hősével, Captain Marvellel, Captain Marvel Jr.-ral és Mary Marvellel találta szembe magát. A hősök és Black Adam nem bírtak egymással, mivel gyakorlatilag mindannyian sebezhetetlenek. Végül a Marvel-család szuperképességek nélküli tagja, Uncle Marvel rukkolt elő a megoldással: cselesen rávette Adamet, hogy mondja ki a Shazam varázsszót, melyet követően azonnal visszaváltozott emberré, ekkor pedig egyetlen pillanat alatt évezredeket öregedet, csak egy csontváz maradt belőle. 

Black Adam eredettörténetét immár a DC Comics kiadványaként 1973-ban, az akkor futó Shazam! képregénysorozat nyolcadik lapszámában ismét megjelentették, ez volt első felbukkanása a képregényes bronzkorban. 

Harc a világ és Superman ellen

A Marvel-család jogai a DC-hez kerültek (erről a Shazamról szóló magyarázónkban meséltünk nektek részletesen) halála után nagyjából 30 évvel pedig Black Adam is feltámadt, hála Doctor Sivana reinkarnációs masinájának. Az ekkor épp aktuális kánon szerint Adam Shu, Hershef, Amon, Zehuti, Anpu és Menthu istenségektől kapta az erejét. Ebben az időszakban Black Adam nemcsak Captain Marvel ellen harcolt, hanem magával Supermannel is megütközött. Próbálkozásai rendre kudarcot vallottak, így inkább csatlakozott Monster Society of Evil nevezetű, szupergonoszokat tömörítő szervezethez. 

A Crisis On Infinite Earths nevű történetszál során a multiverzum hőseivel szállt szembe, majd az újjáformált képregényes DC világban az eredettörténetét is alaposan átgyúrták. A Jerry Ordway által írt, 1994-ben kiadott The Power of Shazam! képregény szerint Teth-Adam időszámításunk előtt 1279-ben született II. Ramszesz fiaként. Jóságos tetteivel lenyűgözte a fáraó varázslóját, Shazamot, aki itt is szupererőket adott neki, ezen történet szerint is Mighty Adam vált Teth-Adamből, ha kimondta azt a bizonyos varázsszót. Adam hosszú ideig Egyiptom védelmezője és bajnoka volt, később azonban Shazam gonosz lánya, Blaze álcát öltve elcsábította és meggyőzte őt, hogy ketten kéne uralniuk Egyiptomot. Adam ezért végül megölte a fáraót. Shazam ebben a verzióban le tudta győzni Adamet és Blaze-t, akiket egy mágikus szkarabeusz nyakláncba zárt el.

A 20. században aztán egy Theo Adam nevű régész rátalált a nyakékre, megszerezte, közben pedig megölte Billy Batson, vagyis a későbbi Captain Marvel szüleit. Adam rájött, hogy ő igazából Black Adam reinkarnációja, és miután kimondta a varázsszót, át is változott a szuperképességekkel bíró Black Adammé. Összecsapott Captain Marvellel, aki elragadta tőle a nyakéket, így egyúttal az erejét is, ugyanakkor megmentett egy épp összedőlő épületből lezuhanó férfit. Shazam törölte Theo Adam emlékeit és megnémította, hogy ne tudja kimondani többé az immár sokszor emlegetett varázsszót. Adam szerelme, Blaze azonban szinten visszatért, és idővel visszaadta párja hangját, emlékeit, sőt még az erejét is.

Meg lehet javulni?

Az elkövetkező időszakban alapvetően végig gonosztevőként bukkant fel, később azonban Black Adam egyszer csak kijelentette, ő és Theo Adam két külön személy. Bíróság elé állt a Batson szülők meggyilkolásáért, és itt kiderült, hogy az ujjlenyomata nem egyezik meg Theo Adamével. Bár a jelek szerint Adam megváltozott, olykor még így is sikerült Theo Adamnek átvennie a személyisége felett az "irányítást"; az 1999-es JSA képregény hatodik számában például ezért fordult Adam a Justice Society of America nevű szuperhőscsapat ellen. Végül aztán csak sikerült teljesen megszabadulnia Theo Adam befolyásától és hivatalosan is a hősök közé állhatott, a JSA 21. számában, 2002-ben Black Adam a Justice Society of America teljes jogú tagjává vált. A hősök közül többeknek is időbe tellett, míg el tudták fogadni, hogy immár nem Adam ellen, hanem épp az ő oldalán harcolnak, a dolgok pedig még izgalmasabbá váltak, amikor maga Captain Marvel is csatlakozott a csapathoz. Bár békét kötöttek, barátokká sosem váltak.

Geoff Johns és David S. Goyer ezen időszak alatt alaposan elmélyítették Black Adam karakterét, amiből a későbbi évek DC képregényei is sokat profitáltak. Átalakítottak egyúttal a karakter eredettörténetét is: Adam immár az észak-afrikai Kahndaqból származott, sztorijából pedig teljesen kiírták a korábban emlegetett Blaze-t. E verzió szerint Adam azért tért le a helyes útról és vált gonosszá, mert Kahndaqot elfoglalták, feleségét és gyermekét pedig meggyilkolták.

Adam elhagyta a Justice Society of America formációt, a Black Reign történetszál során pedig elfoglalta a jelenkori Kahndaqot. A Justice Society végül megengedte, hogy Adam itt maradjon azzal a feltétellel, hogy soha nem lépi át az ország határait és nem terjeszti ki uralmát a világ többi részére.

A 2005-ös Infinite Crisisben Black Adam immár a Secret Society of Super Villains tagja volt, vagyis ismételten a rosszfiúk oldalára állt, de igazából csak azért, hogy megvédje tőlük Kahndaqot. A történetszál lezárása aztán már megint a hősök térfelén érte. Az Infinite Crisis eseményeinek következtében merőben átalakult DC képregényes univerzumot az 52 nevű képregénysorozat volt hivatott bemutatni, mely hetente jelent meg, és összesen 52 lapszámot élt meg. Adamet ebben a szériában is Kahndaq védelmezőjeként mutatták be, aki gond nélkül végzett a szuperbűnözőkkel akár nagy nyilvánosság előtt is. Az Intergang nevezetű bűnszervezettől "ajándékként" megkapta volna Adrianna Tomazt, de Adam egyszerűen megölte a nő fogva tartóit. Adrianna és Adam összeházasodtak, a nő pedig részesült Isis istennő hatalmából. Boldogságuk azonban nem tartott örökké.

Nem akarjuk túlzottan bonyolítani a dolgokat, legyen elég annyi, hogy egy Sobek nevű beszélő krokodilról kiderült, hogy ő az apokalipszis négy lovasának egyike, egészen konkrétan Éhínség. Sobek egy pusztító mételyt indított útjára Kahndaqban, aminek Isist is áldozatul esett.

Adam ezt követően egyre távolabb került egykori hősi ambícióitól. A World War III történetszál során aztán egyenesen odáig merészkedett, hogy megtámadta Kínát, mivel úgy sejtette, az ázsiai ország állhat a négy lovas létrehozása mögött. A dolgokat az bonyolította, hogy Kína nem engedte, hogy a világ hősei beavatkozzanak a konfliktusba, még az ő oldalukon sem. Miután azonban Adam legyőzte Kína saját szuperhőseit, az ország végre segítséget kért. Ekkor a Justice Society of America, a Doom Patrol, a Teen Titans és még számos hős együttes erővel vonult Black Adam ellen, de nem bírtak vele. Ez Captain Marvelnek is csak csellel sikerült.

Ennél hülyébb varázsszó nincs is!

Miközben harcoltak, Captain Marvel kimondta Shazam varázsszót, és az ekkor belé csapó villám Adamet is eltalálta, mindketten visszaváltoztak emberré. A mágusnő Zatanna varázslatával pedig sikerült megváltoztatni a varázsszót, és mivel azt Teth-Adam nem ismerte, em is tudott újra Black Adammé változni. Más választása nem lévén, visszamenekült Kahndaqba.

A még mindig szuperképességek nélküli Teth-Adam egy Lázár-verem segítségével fel akarta támasztani Isist, de ehhez szüksége lett volna a nő teljes csontvázára, vagy legalább az amulettjére. Amikor Isis maradványait kimenekítette Kahndaqból, véletlenül ott maradt a nő csontvázának egy apró darabja, egészen pontosan a gyűrűsujja, tehát az első opcióra nem volt lehetőség. Az amulett pedig eltűnt, sőt előtte még darabokra is tört. Egy Felix Faust nevű gonosz varázsló segítségével Adam sikeresen kinyert annyi varázserőt Isis csontjaiból, amivel újra Black Adammé tudott változni, majd elindult felkutatni az amulett darabjait.

Küldetése során csak rövid ideig használhatta erejét, mivel ez folyamatosan csökkentette az Isis csontjaiban megmarad mágia mértékét, egy idő után lehetetlenné téve a nő feltámasztását. Adam időközben próbált arra is rájönni, milyen új varázsszót választhatott Captain Marvel. Fawcett City egyik éttermébe betérve aztán rendelt egy csokis egg creamet, vagyis egy tejből, szódavízből és általában csokoládé vagy vanília szirupból készült hűsítőt, és döbbenten észlelte, hogy konkrétan ez lett Captain Marvel új varázsszava. Nem viccelünk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ezután az amulett összes darabját megszerezte, sőt még Isis ujja is visszakerült hozzá hála régi cimborájának, Atom Smashernek. Visszatért Felix Fausthoz, Isis feltámasztása azonban kudarcba fulladt. A gonosz mágus szerint azért, mert Adam túl sokat használta a nő csontjaiban szunnyadó varázserőből. Persze az egész nem volt más, mint egy orbitális nagy átverés, Faust nem Isis csontjait használta a varázslathoz, miután pedig Black Adam távozott a helyszínről, ténylegesen feltámasztotta a nőt. 

Pörgessük fel kicsit az eseményeket: Adam rájött a cselre, felkutatta Isist, és felszabadította őt Faust uralma alól. Az újra egymásra talált szerelmesek összecsaptak a hősökkel, és még Mary Marvelt is a saját oldalukra állították. Erről a történetszálról is részletesen meséltünk a Captain Marvelről szóló anyagban.

Most legyen elég annyi, hogy Black Adam maga is rádöbbent, Isis teljesen gonosszá vált, és az egész emberiséget el akarja pusztítani, beleértve Kahndaq népét. A visszatérő Shazam, a mágus vetett véget a csetepaténak, aki gyorsan el is vette gyakorlatilag szinte mindenki erejét, majd Adamet és Isist kővé változtatta. 

És még mindig lehet újrázni

2011-ben a The New 52 történetszálban megint teljesen átírták a DC Comics kánonját. Teth-Adam ezúttal már rabszolga volt az ókori Kahndaqban, akinek közel az egész családját megölték a helyi zsarnokok. Egyedül unokaöccse, Aman maradt életben, akivel sikerült megszökniük, ugyanakkor Adam halálos sebet kapott. Shazam a mágus kereste fel őket, és Amannak ajánlotta fel, hogy legyen az új bajnoka, aki viszont csak úgy fogadta el ezt, ha a varázsló meggyógyítja Adamet. A varázsló elárulta, hogy a most ajándékba kapott erők megoszthatók családon belül, így amikor átjárták Amant az isteni hatalmak, Adam is meggyógyult. Aman és Adam együtt szabadították fel Kahndaq népét, de merőben más módszereket alkalmaztak.

Adam meg akart ölni a zsarnokokat, Aman viszont a békésebb megoldások híve volt. Adam végül megölte unokaöccsét és elnyelte annak erejét azért, hogy diadalmaskodjon. Ekkor lett belőle Mighty Adam. Valószínűleg kitaláltátok, hogy bár végig Kahndaqot akarta védelmezni, Adam megint teljesen gonosszá vált. Shazam, a varázsló ebben a kánonban is átnevezte őt Black Adammé, majd az univerzum legtávolabbi csillagáig űzte el őt. A 10. században Wonder Woman anyja, Hippolyta, valamint egy halhatatlan viking herceg, Jon Haraldson egy Frost King nevű, hatalmas erővel bíró metahumánnal került szembe, de szükségük volt még segítségre. Meggyőzték a mágust, Shazamot, hogy hozza vissza Teth-Adamet, aki ezúttal sem riadt vissza az aljas tettektől, ez pedig Frost King emberi családjának halálához vezetett. Ezért miután sikerült legyőzni őt, Adamet újra kivonták a forgalomból.

Sírját a 21. században Dr. Thaddeus Sivana tárta fel. Black Adam ismét Captain Marvel, avagy immár az újabb kánon szerint Shazam ellenfele lett, megharcolt az egész Shazam Családdal. Ismét egy trükkel, mi mással győzték le őt: Shazam visszaváltozott emberré, és rávetette Adamet is, hogy tegyen ugyanígy, hogy egyenlő ellenfelekként harcolhassanak. Black Adam azonban emberré változva azon nyomban öregedni kezdett és pár pillanat múlva már porrá is vált. Hamvait Shazam elvitte Kahndaqba, ahol később feltámasztották őt a helyi diktátor elnyomása alatt élő polgárok. Adam ezután elfoglalta, jobban mondva felszabadította a modern Kahndaqot.

Az utolsó hivatalos idővonal

Jöttek aztán a DC Comics írói, és gyakorlatilag kukázták a The New 52 periódust a 2016-ban indult Rebirth kánon kedvéért, így az előbb elmesélteket is teljesen törölték Black Adam múltjából. A jelenleg hivatalos idővonal szerint Adam "valahogyan" visszatért az említett távoli csillagról a Földre, és Shazam ellenfele lett - eddig ugyebár ott tartunk nagyjából, ahová mindig kifut a sztori. Még mindig a régi kánonhoz kapcsolódunk vissza, mivel Adam ez alkalommal is feleségül vette Adrianna Tomazt, aki szépen lassan tompítani kezdte férje erőszakos énjét. Nem járhatott azonban teljes sikerrel, mert Kahndaq védelmezése közben életét vesztette.

Mégsem volt hiábavaló Adrianna fáradozása, mert lassan de biztosan Black Adam tényleg megváltozott. A Metal Wars képregényes eseményt követően ez egyre markánsabbá vált, sokkal jobban hasonlított már egy valódi védelmezőre, semmint egy haragtól fűtött, bosszúálló istenségre. A 2021-ben indult Infinite Frontier, vagyis a DC Comics legújabb korszaka már valóban a hősök között tartja számon Black Adamet. Superman kérésére Adam csatlakozott az Igazság Ligája legújabb felállásához is. A 2022 augusztusában kezdődött és jelenleg is futó Dark Crisis minisorozatban az ő oldalukon néz szembe a DC univerzum belengetett és masszívan idézőjeles "teljes pusztulásával", ami után teljesen nyilvánvaló, hogy a multiverzumot és a kánont valamilyen módon megint át fogják formálni.

Mint látjátok, hosszú és izgalmas út áll Black Adam mögött a képregényekben, most pedig kíváncsian várjuk, merre indul el a Dwayne Johnson által megszemélyesített karakter a DC filmek világában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)