Hirdetés

Kiderült, ki az a DC-gonosz, akitől még Joker is fél

|

Egy népszerű animációs film karakteréről volna szó, aki immáron képregényes formában tért vissza a DC világába.

Hirdetés

Figyelem, spoilerek következnek a Batman/Catwoman második számával kapcsolatban!

Tom King tavaly elrajtolt Batman/Catwoman képregénysorozatának e héten debütált második számában nemcsak a címszereplő páros, de Joker, sőt, Andrea Beaumont, azaz a Rém (Phantasm) is előkerült.

Az utóbbi ugyebár sokaknak az 1993-as Batman: A rém álarca című DC-rajzfilmből lehet ismerős, és hát nem véletlenül vette őt most elő King, méghozzá Jokerrel együtt: a nő rajta kívánja megtorolni apja után immáron fia halálát is, egyszer és mindenkorra végezve így a bohóccal.

Hirdetés

Az első számban csak megpedzették, most viszont már teljes mivoltában is megmutatták a Rémet, aki sorra vadássza le Joker híveit. Joker odáig süllyed úgymond, hogy egy ponton Batman és a Macskanő előtt térdepel, méghozzá fehér zászlókkal a kezében, azért könyörögve Batmannek, hogy ugyan védje meg őt Andreától.

A képregény azért annyiban tovább bonyolítja a helyzetet, hogy jövőbeni szálából (mert több idősíkon fut a cselekmény) kiderül, Joker nemhogy túlélte Andrea bosszúhadjáratát, de Selina Kyle épp amiatt kívánja megölni a megöregedett bohócot, mert az valami rettenetes dolgot művelt Andreával.

Ha már Tom King, nemrég a WandaVision premierje kapcsán foglaltuk össze díjnyertes Marvel-képregénye, A Vízió történetét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)