Hirdetés

Kiderült, mikor jön a Meg - Az őscápa folytatása

|

Készíthetjük a szigonypuskát, Jason Statham ismét magára ölti Jonas Taylor szerepét.

Hirdetés

Habár sokan szkeptikusak voltak a 2018-ban bemutatott Meg - Az őscápa kapcsán, a Jason Statham főszereplésével készült film a maga 530 millió dolláros bevételével többszörösen visszahozta a forgatási költségeit, így hamar bejelentették a folytatását is.

A forgatás viszont csak idén februárban kezdődött a Warner Bros. London melletti stúdiójában, a rajttal egy időben pedig az is kiderült, hogy Meg 2: The Trench címen érkezik az újabb őshalas mozi. A napokban zajló CinemaCon újabb fejleményt hozott, már a premier dátumát is tudjuk.

Hirdetés

Jelen állás szerint 2023. augusztus 4-én ugrunk fejest a Mariana-árokba, ahol vélhetően egy újabb óriáscápa, vagy óriáscápák várják, hogy Statham úr az uszonyukra koppintson. A folytatás így szinte napra pontosan 5 évvel követi az első részt, ám egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy Ben Wheatley (Össztűz, A Manderley-ház asszonya) rendezi, a forgatókönyvért pedig Dean Georgaris, Ric Hoeber és Jon Hoeber felelnek, míg Statham mellett Wu Jing is feltűnik benne.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A főszereplő mindenesetre bizakodó, tavaly májusban legalábbis lelkesen nyilatkozott a Collidernek a projekt és a rendező kapcsán:

"Már egy ideje vártunk a megfelelő forgatókönyvre és a megfelelő rendezőre, és most mindezek megvannak. Már minden összeállt. Ben nagyszerű. Már most remekül tudunk együtt dolgozni. Hasonló az ízlésünk, szeretem a filmjeit, zseniális rendezőnek tartom. Szerintem jó esélyünk van arra, hogy valami jót csináljunk."

Mi pedig csak annyit tudunk ehhez hozzátenni, hogy reméljük a legjobbakat, még ha az első rész nem is tette túl magasra a lécet.

Egyébként nem a Meg 2 az egyetlen film, melynek kapcsán érdekes infókat tudhattunk meg a CinemaCon jóvoltából, hiszen a Las Vegas-i rendezvényen jelentették be az Avatar 2 alcímét és megjelenési dátumát, a Batman 2 érkezését és kiszivárgott némi infó a Shazam! folytatásának első traileréről is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)