Hirdetés

Kiderült, mikor újrázik Ghostface a Sikoly 6-ban

|

A hivatalos bejelentés után már pontos megjelenési dátumot is kapott a Sikoly folytatása.

Hirdetés

Nagyon úgy tűnik, hogy az ijesztgetésre és a félelmetes atmoszférára építő horrorfilmek mellett továbbra is van még igény slasherekre, hiszen az idén debütált Sikoly kifejezetten korrekt értékeléseket zsebelt be, és még a pénztáraknál is remekül teljesített.

Persze nem mindenkinek sikerült ugyanolyan jól a mutatvány, hiszen a Netflixen debütált A texasi láncfűrészes mészárlás kifejezetten pocsék lett. A Paramount Pictures viszont a jelek szerint addig ütné a vasat, amíg még meleg, így már februárban bejelentette a hatodik felvonást, és közben az is kiderült, pontosan mikor tér vissza az álarcos gyilkos.

Hirdetés

A franchise Twitter-oldalán jelent meg a bejelentés, miszerint 2023. március 31-én kerül a mozikba a következő Sikoly, amiről már most tudunk ezt-azt.

A rendezői széken ismét az idei rész mögött is álló Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett fognak osztozni, valamint a két forgatókönyvíró, James Vanderbilt és Guy Busick is visszatér a folytatásra. Egyelőre nyilván keveset tudni magáról a sztoriról, de az eddigi részek alapján szinte már most borítékolható, hogy a Sikoly 6-ban is sok vér fog folyni. Sőt, talán még az éles kések is előkerülnek.

Nektek hogy tetszett az idei rész? Vevők vagytok a folytatásra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)