Mára szinte egyik bejáratott filmes műfaj sem úszta meg, hogy egy-egy alkotás szatirikusan dolgozza fel, és annak fő tulajdonságait kifigurázza. Ugyan a horror bevett szokásainak görbe tükröt tartó Sikolytól még elmarad, a képregényes gyökerekkel rendelkező Kingsman is jó úton halad afelé, hogy sokrészes franchise legyen belőle.
Két folytatólagos epizód után a címszereplő ügynökség eredetét feldolgozó előzmény is megérkezett. Lássuk, örülhetünk-e annak, hogy ismét kap egy kis fricskát James Bond és a többi szuperkém, vagy esetleg már elfáradt a formula.
Mielőtt belevágnánk a King's Man: A kezetek kivesézésébe, hadd tegyek nektek egy gyors vallomást: a kémfilmes franchise első két részét illetően a közmegegyezéstől alapvetően tér el a véleményem, nekem személy szerint jobban tetszett Az aranykör, mint az Eggsy (Töki) történetét elindító A titkos szolgálat. Így nem kizárt, hogy a kormányoktól független kémcsapat történetének eredetét bemutató mozi kapcsán sem fogunk teljesen egyet érteni, ha éppen fordítva gondolkodtál az első két filmről. Most, hogy ezt a szolgálati közleményt letudtuk, ugorjunk vissza a huszadik század alkonyára, hogy szemtanúi legyünk a Kigsman születésének.
Az alaphelyzet nem nyújt nagy meglepetést, hiszen a jelenben játszódó filmekben már elhangzott, hogy az első világháború eseményei (főleg az értelmetlenül elveszett emberéletek tömkelege) motiválták a Kingsman alapítóit kémbizniszük elindítására. Most viszont részletesebben láthatjuk, milyen gaztettekre vetemedett a nyugati világ szélhámosaiból és hataloméhes alakjaiból verbuvált csapat, és milyen eszközökkel szállt velük szembe Orlando Oxford, aki megfékezné az általuk útjára indított világégést, és ez végül hogyan vezet a Kingsman megalakulásához.
Kezdjük is rögtön a gonoszokkal a film részletesebb elemzését, mert a King's Man: A kezdetek nem kis részt az ő szerepüknek köszönhetően tud szórakoztató lenni. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösével végző Gavrilo Principet (Joel Basman), a bájait kémtevékenysége közben kamatoztató táncosnő és kurtizán, Mata Harit (Valerie Pachner), vagy éppen az orosz cárt és családját megdelejező Grigorij Raszputyint (Rhys Ifans) felhasználva Matthew Vaughn kicsit ismerős és valóságszagú fantáziává gyúrta a történelem egyik fordulópontját.
Ami a könyvek lapjain szereplő száraz tényeknél sokkal izgalmasabb, köszönhetően a kontinenseken átívelő összeesküvésnek, és a valódiaknál még extravagánsabb kalandoknak (videojátékos párhuzammal élve a Battlefield 1-re jellemző, alapot nem nélkülöző túlzásokra gondoljatok).
Nem vétetlen, hogy az előzetesekben is kiemelten szerepelt Ifans Raszputyinja, ugyanis az ő karakterét dolgozták ki a legjobban, és a szememben az orosz táncokat a bunyóba integráló harci koreográfiája a King's Man: A kezdetek csúcspontja az akció szempontjából is. A gonoszok koalíciójában egy-egy szereplő kapcsán örültem volna, ha kicsit több időt kap a vásznon.
Mata Harinak például gyakorlatilag egy alig néhány másodperces jelenet jutott (azt is láttuk az egyik trailerben), aminek komoly jelentősége van, pedig szerintem több potenciál volt a karakterben. A többiek esetében kevésbé sajnáltam, hogy csupán epizódszereplők lettek, sőt, ha őszinte akarok lenni, a csapatot vezető Pásztor kilétének leleplezése sem gondolom, hogy letaglózza majd a közönséget a Kingsman előzményfilm vetítésein.
Az összeesküvők oldalánál valamivel részletesebben mutatják be Orlando Oxford történetét, amiben a harciasság és a szélsőséges pacifizmus közötti konfliktus kerül az előtérbe. Ennek kapcsán Ralph Fiennes egy-egy jelenetben tényleg meg is kell, hogy villantsa tényleges színészi tudását, nézeteltérést a Harris Dickinson által alakított fiával kifejezetten jól oldották meg a forgatókönyvírók.
Akárcsak a színészek, amit jól kiegészített a személyzet és a formálódó Kingsman két tagját alakító Gemma Arterton és Djimon Hounsou játéka is. Ehhez kapcsolódik a film egyetlen olyan csavarja is, ami igazán meglepő lett, Az aranykörrel ellentétben a történet többi fordulatára többé-kevésbé számíthatunk az addigi események ismeretében.
De ha igazán őszinték vagyunk, egy Kingsman film történetével kapcsolatban nem érdemes hatalmas elvárásokat támasztanunk, a sztori szerepe mindössze annyi, hogy megágyazzon stílusos társas jeleneteknek és a fizika törvényeit is meghazudtoló bunyóknak. Így elegánsan hagyjuk is figyelmen kívül, milyen badarságokat üzen például a film a gazdagok és hatalmasok társadalmi szerepéről, és evezzünk át azokra a jelenetekre, amikor a tökéletesen passzoló öltönyöké, illetve a levegőt átszelő öklöké és lövedékeké a főszerep.
Mivel jobban passzol a főúri elegancia a száz évvel korábbi eseményekhez mint napjainkhoz, az alkotók még több alkalmat kaptak, hogy előtérbe engedjék a stílust, a Kingsman szabóság mellett akár egy egyszerű vonatkocsi is lehet egy olyan jelenet helyszíne, ami kapcsán az ember átgondolja a ruhatárát illető döntéseit. Az akciójelenetek kapcsán pedig szintén előrelépésről beszélhetünk: ugyan az első két Kingsman filmben is jól kitalált koreográfiák elevenedtek meg a képernyőn, némelyik jelenetben olyan érzésem volt, hogy a stábnak különböző trükkökhöz kell folyamodnia annak érdekében, hogy a költségvetés ne lőjön ki a sztratoszférába.
A King's Man: A kezdetek esetén viszont úgy éreztem, már nem kellett ezen a téren a korábbihoz hasonló szemfényvesztésre támaszkodniuk a készítőknek, hanem tényleg az eredeti víziójukat vihették a vászonra, így minden jelenetnél teljesen rendben volt az összhatás.
Az aktuális harcban résztvevő jófiúkért általában van miért izgulni, a kiváló kameramunka és vizuális effektek mellett pedig egy-egy hangeffekt (remélem nem spoiler, hogy egy kalapács és egy mesterlövész puska nyűgözött le a leginkább) is kifejezetten zsigerivé tett egy-egy harcot. A zenei aláfestés viszont nagyrészt megbújik a háttérben, csak a szükséges mértékben igényt tartva a figyelmünkre, ami alól talán csak a fent említett Raszputyin-bunyó jelent kivételt.
Mivel a Kingsman: A titkos szolgálat poénjai az esetek többségében nem csaltak mosolyt az arcomra, nekem pozitívum, hogy poénok helyett immár inkább frappáns, de nem annyira vicces egysorosokkal igyekeznek a forgatókönyvírók ellensúlyozni a komolyabb mozzanatokat. A franchise rajongói valószínűleg jobban örültek volna annak, ha a titkos társaság hagyományaira, későbbi szokásaira és a két korábbi filmből ismert arzenáljára kicsit több időt szánna a King's Man: A kezdetek.
Ezek főleg csak az első és utolsó néhány jelenetben kerülnek előtérbe, a film középső kb. négyötödében már teljesen a háttérbe szorulnak az aktuális, különálló kalanddal szemben. Ráadásul az Oxford herceg által összetrombitált kompániának egy olyan módszere is van, ami a két másik filmben abszolút nem jellemző Arthur társaira. Előzményként tehát felemásan teljesít a King's Man, akármilyen jó is volt látni például az első cipőbe rejtett penge improvizálását, egy kicsit kevés volt az ilyen pillanat.
Ezért tehát azt ajánlom, hogy az elvárásaitokat igazítsátok ehhez, az eddigi Kingsman filmekhez hasonlóan egy könnyed élvezetet nyújtó popcornmoziról van szó, ami látványos akcióval, egy, a bunyókat a szükséges szinten kiszolgáló, kémesen csavaros történettel és néhány jól időzített odamondással vár bő két órára. Ha pedig ez az, amire szükséged van a kikapcsolódáshoz, a King's Man: A kezdetek ezt üzembiztosan tudja szállítani.
