Hirdetés

Elmarad a legtöbb nagy nyári fesztivál és koncert

|

A kormány mai bejelentése alapján augusztus 15-ig nincs lehetőség 500 főt meghaladó rendezvény megszervezésére.

Hirdetés

A koronavírus miatt minden szórakozóhely zárva tart, ezért az idei koncertszezon beindulása is várat magára. A kormány mai bejelentése alapján az idén nyárra betervezett fesztiválok sem nyithatják meg kapuikat a nagyközönség előtt, így az elkövetkezendő hónapokban leginkább csak digitálisan élvezhetjük majd kedvenc bandáink muzsikáját.

Hirdetés

Pár órája jelentette be a kormány, hogy minden, 500 főnél nagyobb rendezvény tiltott augusztus 15-ig. Ebből könnyen kikövetkeztethető: sem a nagyobb koncerteket, sem a nyári fesztiválokat nem tarthatják meg a meghirdetett időpontban. Vannak, akik késő augusztusra tolják át rendezvényeiket, de olyanok is akadnak, akik lemondják az eseményeiket. 

Ezeket a fesztiválokat érinti a rendelet:

  • Kolorádó Fesztivál (augusztusra csúszik)
  • Fishing on Orfű (augusztusra csúszik)
  • Volt Fesztivál (elmarad)
  • Rockmaraton (elmarad)
  • Balaton Sound (elmarad)
  • Campus Fesztivál (elmarad, helyette egy Campus Elven nevű rendezvénysorozattal készülnek a szervezők)
  • Bánkitó Fesztivál (elmarad)
  • Művészetek Völgye (elmarad, helyette szeptemberi és októberi Völgyhétvégékkel készülnek a szervezők)
  • FEZEN (elmarad)
  • EFOTT (augusztusra csúszik)
  • Sziget Fesztivál (elmarad)

Valószínű, hogy hamarosan minden szervező bejelenti, hogy milyen vészmegoldással állnak elő a kormány döntésének tükrében, a fontosabbakról mi is beszámolunk majd nektek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)