Hirdetés

Kukázták a Pókember mangát, ami a PS4-es videojátékon alapult

|

Yusuke Osawa mangáját, a Spider-Man: Fake Redet hivatalosan is törölték, nem folytatódhat tovább a sorozat.

Hirdetés

Nem folytatódhat tovább a Spider-Man: Fake Red mangasorozat, lelőtte a kiadó a további terveket. Ezt maga a kizárólag Japánban megjelent képregényszéria író-rajzolója, Yusuke Osawa jelentette be a Twitteren.

Hirdetés

A Spider-Man: Fake Red már csak azért is különleges kiadványnak számított, mert a 2018-ban megjelent Spider-Man videojáték szolgált a története alapjául. Osawa bejegyzésében csalódottságát fejezte ki a széria elkaszálása miatt, illetve nagyjából felvázolta azt is, hogy miért is döntött a kiadó a sorozat lezárása mellett.

Nem túl nagy meglepetés, hogy pénzügyi indokok húzódtak meg a háttérben. Osawa elmondta, hogy noha a manga meglehetősen jól kezdett, a későbbi részek már nem tudták az elvárt eladási szintet hozni, a nyomtatott kiadványok mellett pedig digitális fronton is rosszul teljesített a Spider-Man: Fake Red. Mindezek tükrében pedig egyáltalán nem érdemes számítani arra, hogy a manga a jövőben esetleg Japánon kívül is megjelenhessen, és angol fordítást kaphasson. 

A Spider-Man: Fake Red mangát ugyan Yusuke Osawa írta és rajzolta, de a Marvelnek teljes kreatív kontrollja volt fölötte annak érdekében, hogy minden kapcsolódási pont hibátlan legyen a 2018-ban megjelent videojátékkal, melynek kvázi folytatása, a Marvel's Spider-Man: Miles Morales PlayStation 5-re érkezik még 2020-ban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)